2011. április 18., hétfő

A trónok ezer arca - Top 10 kedvenc nem-nézőpont karakter



Westeros hatalmas játszótér, regimentnyi szereplő fér el rajta. Közülük akad olyan, akinek csak a nevét jegyezzük meg (néha azt sem), viszont olyanok is vannak, akik még a legtöbb nézőpont karakternél is jobban a szívünkhöz nőnek.

Az előző listával ellentétben itt tartom magam a szokásos visszaszámlálásos sorrendhez. Ennek az oka az, hogy az előzővel ellentétben nem mutatok be mindenkit – még csak azt kéne! – csupán az általam kedvelt karaktereket veszem sorra. Ennek megfelelően érdekesebb a növekvő sorrend, míg ha fent Sansával kezdem, lehet, hogy sokak kedvét elveszem a folytatástól. Következzék hát az a tíz szereplő, aki vagy a szimpátiámat nyerte el, vagy pedig a karakterében rejlő ellentmondás tette őt számomra érdekessé.

10. Luwin mester



A tizedik helyezet nehéz döntés volt, ugyanis Luwin mesternek a Vérebbel kellett megküzdenie - személyes vonzerőben, mert fizikai harcban alulmaradt volna. Ami miatt azonban mégis őt választottam, az az, hogy bár én is kedvelem Sandor Clegane-t, Luwin egyike azon kevés „mellékszereplőnek”, aki egyszerre jó ember és jó karakter. A Stark gyerekek mindig számíthatnak a tanácsára, rengeteg adalékot tudhatunk meg Westerosról a történetein keresztül és képes megőrizni hideg vérét a szükség pillanatában.
Mindig minden körülmények között igyekszik az emberek jó oldalára hatni, és ő teszi helyre Brant is, hogy Hodor emberi lény, nem öszvér… pedig nem sok ember akad a Hét Királyságban – vagy azon túl – aki kiállna egy együgyű fiúért.

9. Melisandre



R’hllor fanatista papnőjétől valószínűleg még Fred Phelpsnek is inába szállna a bátorsága, és asshaii Melisandre szőröstől-bőröstül elfogyasztaná Stannist reggelire, ha Davos nem szállna vele szembe. Na mármost Melisandre egy percig nem tartja gonosznak magát, ellenkezőleg, elmondásai szerint mindig is a nagyobb jót tartotta szem előtt. Sokáig ő az egyetlen személy a Falon innen, aki hisz a Mások létezésében, R’hllorr esküdt ellenségének, a Nagy Másnak gyerekeiben. Azonban a nagyobb jó érdekében képes feláldozni bárkit, és rendkívül ravasz és manipulatív. Emellett azon kevés varázshasználók egyike, aki napjainkban Westeros földjére tette lábát. Melisandre bármely más regényben főellenség lehetne… itt csak egy kisebbik, talán szükséges rossz.

8. Petyr „Kisujj” Baelysh



A király kincstárnoka, egy lecsúszott nemesi család felkapaszkodott sarja, aki az aranyat szinte a levegőből képes előteremteni, és mivel Robert két kézzel szórja a pénzt, ezért Kisujj az udvar egyik legfontosabb embere. Petyrről ennek ellenére az a hír járja, hogy kizárólag a tulajdon érdekeit nézi, és ha ezt a szemébe mondanád, akkor szomorúan mosolyogva erősítené meg, te pedig nem tudnád eldönteni, hogy tréfálkozik, gúnyolódik vagy az igazat mondja. Ennek ellenére mindenki Kisujjhoz fordul a problémáival, elvégre szakavatott intrikusként sok titokról tud… aztán mind meg is lepődnek, amikor elárulja őket. Petyr mentségére szolgál, hogy a legudvariasabban képes hátba szúrni. Gyerekkori szerelem fűzi Catelynhez, ami hátrányos családi helyzete miatt pofára esésben végződött… és sokszor ez a megalázás áll tettei mögött. Ami Petyrben a lenyűgöző, hogy büszkén viseli a mellényén a „köpönyegforgató” szót, és mégis sokan megbíznak benne.

7. Bronn



A zsoldos, akinek saját elmondása szerint a lelke fekete, mint az éj. Ugyan Bronn számító és tiszteletlen, ám nehéz igazán gonosznak tartani egy olyan világban, amely színültig van kicsinyes, kegyetlenkedő szörnyetegekkel – Bronnra ugyanis ezen jelzőkből egy sem igaz. Ez persze Westeroson nem sokat jelent – lehet, hogy Bronn nem ölne meg kérdés nélkül egy csecsemőt, de csak azért, mert az a kérdés az lenne: mennyit fizetsz érte? A gyakorlatban azonban eddig nem láttunk tőle igazán aljas tettet… lehet, hogy a süllyedő hajót mindig időben elhagyja, de idáig nem szúrta hátba megbízóit és nem csonkított meg senkit unalomból.
Amiért Bronn ezen a listán szerepel, az egyrészt pont kíméletlen őszinteségéből fakad, másrészt pedig a Tyrionnal folytatott szópárbajokról, amiben nem kevés józan paraszti észről és tapasztaltságról tesz tanúbizonyságot.

6. Varys



A besúgók mestere, de sokan csak Póknak nevezik. Varys egy eunuch, aki előszeretettel mutatja magát egy puhány, nőies udvaroncnak - púderezi magát és a legfinomabb köntösökben jár -, a valóságban azonban keményebb fából faragták bármely westerosi lovagnál. Fiatalkorában vándorszínészként járta Essos városait, és ennek köszönhetően az udvari életben is képes bármilyen szerepet eljátszani. A Pók motivációiról talán egyedül saját maga tud, és bár őt is bizalmatlanság övezi, ahogy Petyr, úgy ő is túlságosan nélkülözhetetlen az udvar számára. Így megkegyelmeztek neki annak ellenére, hogy az Őrült Király szolgálatában állt (pedig sokan azt rebesgetik, Varys alkalmazásával kezdődött Aerys paranoiája). Az, hogy alig lehet tudni valamit róla, illetve nőies viselkedése és párszor felszínre törő végletekig elkötelezett természete közötti ellentét egy félelmetes emberré teszi. Mindazonáltal a kedvenc jelenetem tőle mégis az, amikor Eddardot oktatja ki arról, hogy a nemesek becsületbeli kérdéseit mindig az ártatlan nép sínyli meg - pár szóban több belátásról tesz tanúbizonyságot, mint a Stark család feje tette.

5. Ser Jorah Mormont



Kegyvesztett westerosi lovag, aki anyagi gondjai miatt néhány orvvadászt eladott rabszolgának, ahelyett, hogy a Falra küldte volna őket. Éppen ezért a halálbüntetést elkerülendő önkéntes száműzetésbe vonult Essosra, ahol hűséget fogadott a Targaryen testvéreknek. Bár Viseryst egy kígyó árnyékának találta, Dany iránt hamar gyengéd érzelmeket kezdett táplálni, és hamar bizalmasa lett a fiatal Sárkánynak. Ser Jorah Mormont egy kiégett, cinikus, szerelemben csalódott férfi, aki mindazonáltal szeretne bizonyítani Danynek. Óva inti az ifjú lányt, hogy bízzon bárkiben, ám ezzel sokszor mintha akaratlanul is azt akarná sugallni királynőjének, hogy ezen a világon egyedül csak lovagjára számíthat. Ser Jorah Mormont egy ellentmondásos karakter, de pont ez teszi őt élővé és kedvelhetővé.

4. Tarth-i Brienne



Egy fiatalnő, akinek minden álma az, hogy lovag legyen – noha a férfiak leginkább bányarémként hivatkoznak rá. Brienne ugyanúgy hisz a lovagi eszményekben, ahogy az udvari fruskák, azzal a különbséggel, hogy ő igyekszik ezen ideálokhoz tartani magát. Bár kevesen találnák Brienne-t szépnek, azt többen is megállapították, hogy gyönyörű szemei vannak. Elkötelezett, hűséges, szívós, erős, bátor, talpraesett és páratlan tapasztalattal rendelkezik harc terén, Brienne egy ideális lovag lehetne, ám sokszor túlságosan naiv és a szerencse is rendre elpártol tőle. De a bizonyítani akarás még szimpatikusabbá teszi a szemünkben. És bár sokszor kerül elő csúnyasága, mégis szerethető és ennek köszönhetően szebb nőként jelenik meg előttük, mint az igézően gyönyörű, de velejéig romlott Cersei – és ironikus, melyik az a szereplő, aki ezzel egyetért velem, akár hajlandó beismerni, akár nem.
Tarth-i Brienne nézőpont karakter a negyedik regényben.

3. Jeor Mormont



Ser Jorah Mormont apja, az Éjjeli Őrség parancsnoka, akit sokan csak Vén Medveként emlegetnek. Bár első benyomásra egy zord és rideg embernek tűnik, mégis, hamarosan egyfajta pót(nagy)apa lesz Havas Jon számára. A hivatásának végletekig elkötelezett, embereitől pedig mindenek előtt hűséget vár el – ennek ellenére tisztában van vele, hogy ezt csak kevesektől fogja megkapni, ám az Őrség jelenlegi helyzetében nincs alkalma válogatni. Minden hova elkíséri őt hollója, aki mindenkitől kukoricáért könyörög és előszeretettel tiszteli le urát – egy ilyen jószággal nálam egy rémfarkas sem vetekedhet, és a sárkányok is csak módjával.

2. Tywin Lannister


Tyrion, Cersei és Jaime apja, Kaszter-hegy ura. Tywin Lannister egy kegyetlenül pragmatikus, hűvös ember, aki felesége halála óta sohasem mosolyog. A maga módján szereti Jaime-et és Cerseit, ám ez persze nem akadályozza meg őt, hogy bábuként használja fel őket a hatalomért folytatott játékaiban – ezzel szemben Tyriont gyűlöli és megveti, ugyanis felesége, Lady Joanna szülés közben vesztette el az életét. Tywin Lannister Petyrrel és Varyssel szemben inkább harcos és vezér, semmint intrikus, ám ennek ellenére a háborúkat nemcsak karddal, de tollal és csellel is képes megnyerni. Tywin nem egy szörnyeteg, csak egy megkeseredett, kíméletet nem ismerő férfi, aki mindazonáltal Segítőként akkor is gondoskodott Westeros jólétéről, amikor Aerys már nagyon mélyre süllyedt az őrületében – pont emiatt is esett ki a király kegyeiből, ugyanis az uralkodó nem tudta elviselni, hogy valaki népszerűbb nála. Ugyanígy a csőd széléről hozta vissza Kaszter-hegyet fiatalkorában, emellett bírja öccse, Kevan feltétlen szeretetét. Azonban hajlamos valódi szörnyetegekkel körül venni magát (Ser Gregor Clegane, Vargo Hoat), akikkel félelmet kelt ellenségeiben és elvégezteti azt a piszkos munkát, amire a nemesek nem hajlandók. Emellett szörnyetegek a családjában is akadnak, mint Cersei vagy Joffrey, noha jó embereket is találunk, mint Kevan.
Tywin Lannister ritkán kegyetlenebb annál, mint amit a helyzet megkíván. Ő nem megtörni akarja ellenfeleit, hanem térdre kényszeríteni, hogy aztán maga segítse fel őket. Azonban ellenpélda is akad: az egyik ilyen tettéről a bárdok dalt írtak, míg a maradék ritka alkalmak közé tartozik az, amit Tyrion ellen követ el. Ki tudja, ha Joanna életben marad, és kettejük között nem húzódik áthidalhatatlan szakadék, talán együttes erővel azon nyomban le is verik a rivális királyok seregeit.

1. Stannis Baratheon



Stannis Robert idősebbik öccse, testvéreivel ellentétben egy humortalan, merev férfi. Stannis mintha Shakespeare egyik királydrámájából került volna Westerosra – bizonytalan, magányos, tépelődő, mogorva, és csak kevesen jutnak át a maga köré emelt tüskés falakon. Ezek egyike Davos.
Stannis a bátyjától homlokegyenest különböző személyiséggel bír: míg Robert képes másokhoz jó arcot vágni és a csillagot is leígérni az égről, hogy aztán azon nyomban el is feledkezzen róluk, addig Stannis tartja magát a kötelezettségeihez – és ezt el is várja másoktól. Mivel Robert uralkodói feladatokhoz való hozzáállása az volt, hogy vadászatokkal és dorbézolásokkal múlatta az időt, a szar eltakarítását meg másra hagyta, ezért Stannis ragaszkodása a kötelezettségekhez, legyen az bármilyen görcsös is, akaratlanul is szimpatikusabbá teszi a szemünkben. No, nem mintha ő annyival jobb uralkodó lenne, azzal maga is tisztában van, hogy kiállhatatlan természete miatt az udvari életben nem boldogulna, ugyanis képes lenne Westeros összes nemesét magára haragítani – nem is azért küzd a koronáért, mert annyira vágyik az uralkodásra, hanem mert jog szerint őt illeti meg. Az emberek pedig inkább követnek valakit, aki ugyan megbízhatatlan, de megnyerő, mint aki következetes, de magánakvaló. Azonban az olyan hatalomittas, kicsinyes nyomorultak mellett, mint Cersei, néha arra a véleményre jutunk, hogy talán Westeros mégis tehetne egy próbát a középső Baratheon fivérrel… no, nem fog, mert az új uralkodótól sokan csodát várnak, nem pedig bordélyházakra kirótt adókat.

Ez volt a top 10 nem-nézőpont karakter, már ami az első három regényt illeti. Természetesen rajtuk kívül még egy sereg már érdekes és kedvelhető szereplő akad, mint például a Véreb, khal Drogo, a Töviskirálynő, Ygritte vagy Osha. Szerintem sokan lesznek, akik nem fognak egyetérteni ezzel a listával, másokat raktak volna bele, az ittlévőket pedig kiszórták volna, de ez így van rendjén. Elvégre A jég és tűz dalában mindenki találhat kedvére való karaktert.

De persze zsigerből gyűlölhető szereplők is akadnak szép számmal...

(A képek erről az oldalról származnak)

5 megjegyzés:

David írta...

Elég reménytelen küldetés pont a Tűz és jég dala ciklusban kedvenc szereplőket listázni (lévén rengeteg szerethető van :)), de én mindenképpen hozzátenném Syrio Forelt, aki igaz, hogy epizodista, de az a bizonyos jelenet Aryával, a Lannister-őrökkel és ser Merynnel... Nos, az igencsak kiakasztotta nálam a badass-o-metert :D

Nihil írta...

Ó, igen, Syrio Forel... lehet, hogy top25-ös lista kellett volna? :o Most már mindegy, de itt kell megjegyeznem, hogy én Erős Belwast is bírom! :D

David írta...

Amúgy a világért nem akarok beszólni, de Brienne bizony nézőpontkarakter a negyedik könyvben ;)

Nihil írta...

Tudom, de ezt említettem is az ismertetője végén! :) A karakterismertetők az első három regényre vonatkoznak, mert a negyedik még várat magára (az első négy kedvencem kapásból kimarad, kapjuk helyettük Cerseit)... gondoltam, hogy itt is pontosítok, mint az előző karakterismertetőnél, de aztán valamiért elmaradt. :D

David írta...

Ömm, jogos, efelett átsiklottam :D