2012. március 27., kedd

Pénzhajhászat és álszentség - Burroughs Estate és Barsoom

Az írók és jogutódaik egymáshoz, vagy még inkább, az író alkotásaihoz fűződő viszonya már egy külön cikket megérdemelne. Én azonban rövidre fogom: azért ragadtam tollat, mert a Burroughs Estate perrel fenyegeti az egyik amerikai képregénykiadót, a Dynamite-ot, mivel az adaptációt pornográfnak találják. Elmondásuk szerint botrányos, hogy a borító meztelenül ábrázolja a hercegnőt, és hogy néhány panel a pornográfia határát súrolja.


Az egyszeri sci-fi geekben, aki A Mars hercegnőjén nőtt fel, joggal merül fel a kérdés: Mi a franc van? Töredelmesen bevallom, nekem csak a szóban forgó sorozat első száma van meg, a többit még nem pótoltam. De! De már a felvetés is alapjában véve abszurd. Miért is?

Mert Burroughs marslakói szempontjából még a címlapon virító Dejah Thoris is túlöltözött lenne. Ugyanis Burroughs marslakói ékszereken illetve egy övön kívül - melyen a felszerelésüket hordják - nem viselnek semmit. Meztelenek.

Idézek A Mars hercegnője 1990-es magyar kiadásból, amit Kádár Tamás fordított:

" - Ha ilyen jól ismered a földi dolgokat - kérdeztem -, hogyan lehetséges, hogy nem veszed észre a hasonlóságot köztem és a bolygó lakói között?
Ismét elmosolyodott, mint mikor elnézően mosolygunk egy állhatatos gyermek kérdésein.
- Úgy, John Carter - felelte - , hogy szinte minden bolygó és csillag, melynek Barsoomhoz hasonló légköre van, az állati életnek hozzám és hozzád hasonló formáit mutatja, továbbá a földi emberek szinte kivétel nélkül csúnya ruhadarabokkal borítják testüket, fejükön pedig ronda szerkezetet viselnek, melynek célját még nem sikerült kiderítenünk. Téged viszont minden elcsúfítás nélkül, teljesen ruhátlanul találtak a thark harcosok. Az, hogy nem viseltél díszeket, erőteljesen bizonyítja nem barsoomi származásodat, viszont a groteszk ruhák hiánya kétségessé teszi, hogy a Földről jöttél." (93. oldal)

A regény 1912-ben íródott, és a marslakók meztelenségét meglehetősen úriemberi módon ábrázolja: egyszerűen a fentieknek megfelelő módon közli, hogy nem viselnek ruhát, és a többit a képzeletre bízza. Nem kezd bele szaftos részletekbe, és számtalan ponyvával szemben nem is érezzük azt, hogy egy olyan fickó a narrátor, aki ezzel a művel akarja felvetetni magát a NO MA'AM klubba (amúgy kipróbáltam, nem sikerült).

Viszont attól az eredetiben még nem kevés érzékiség van. Továbbmegyek, ez a ciklus egyik vonzerejének a része, egy olyan világot tár a fiatal olvasók elé, ahol nem köti őket számtalan elvárás, ami számukra mesterkéltnek hat. Igen, vágykielégítés, de a vágykielégítés nem példanélküli a szórakoztató irodalomban.

De akárhogy is, a lényeg a következő: Edgar Rice Burroughs ilyennek ábrázolta a barsoomiakat. Ez a világ mellesleg nem egy híres amerikai művészt ihletett meg. Frazetta, Vallejo, Whelan, Jusko. Mind Burroughs leírásának megfelelően ábrázolták a marsbélieket, bár ők egy kicsit felöltöztették a hősöket - de attól még ugyanott vannak, mint a szóban forgó kiadó. És nekik van igazuk.

Az már csak érdekes adalék, hogy Frank Cho, a jungle girlök és a pin-upok koronázatlan királya egyszer szeretett volna útjára indítani egy olyan adaptációsorozatot, amit ő rajzol, és ami az előző úriemberekkel szemben maximálisan hű Burroughs leírásaihoz.


Csak hát ugye erre még 18-as karikával sem kerülhetett sor, elvégre Amerikát mégiscsak puritánok alapították, nem pedig forróvérű nomád népség, és annak ellenére, hogy ugye Burroughs és a fent említett emberkék zöme is közülük került ki, a többség mégsem az ő pártjukat fogja. Ennek az oka persze a prüdéria - ha ez a jelenség Európában lenne meghatározó, akkor mára tele lennénk pucér marsbélieket ábrázoló adaptációkkal. Lehet szexistának bélyegezni, de mint az fentebb olvashattuk, a főhős John Carter sem visel sokat. Mondjuk a prüdéria is érdekes - egy átlag srác a képernyőn hamarabb fog szembesülni levágott testrészekkel és leszúrt pompomlányokkal, mint meztelenkedéssel. Pedig a valóéletben inkább az utóbbival szeretne mindenki találkozni. Mégis, mintha a több hektoliter vér elfogadottabb lenne egy fedetlen kebelnél.

Akárhogy is, ez most mellékes. A lényeg az, hogy E. R. Burroughs ezt így találta ki, amihez a művészek igyekeznek tartani magukat. Akkor hogy is jön a Burroughs Estate ahhoz, hogy a Dynamite kiadót tiszteletlennek nyilvánítsa ki, amikor pont ez a kiadó tartotta magát az író szellemiségéhez? Sokkal inkább, mint a nem régen mozikba került film?


Csak hát persze a szóban forgó film a Disney égisze alatt jött ki, és ennek megfelelően kihúzták a karmait az alapanyagnak. Töredelmesen bevallom, én már a kezdetektől fanyalogtam, hogy pont a legkevésbé arra alkalmas stúdiónál vannak a regény megfilmesítési jogai. Mert felcukrozott lesz és családbarát. És ezzel azért páran kint is egyet értenek (hozzátenném azért, hogy A Mars hercegnője korához képest meglehetősen haladószellemű volt). De végül is 100 év után ez valósult meg, ez van, sokan lenyeltük a békát, mégha nem is szívesen.

Csak hát gondolom ez a franchise fialja a pénzt, így bármennyire is sokkal inkább tér el az eredetitől, mint a Dynamite képregény, így az a tisztelgés, és a másik a szentségtörés. Jó, mellesleg nem ez az első eset, hogy a kedves örökösök Burroughs-hoz méltatlanul prűd, töketlen bagázsként viselkedtek. De hát a lényeg úgyis csak az, hogy minél több pénz folyjon be, a lehető legkönnyebb módon. Nem számítanak a rajongók, vagy az, hogy a pali, aki miatt úsznak a lóvéban, ventilátorként forog a sírjában.

És most lehet azt mondani, hogy minden a pénzről szól - csak hát jobb esetben azért kapunk is valamit. A Burroughs Estate azonban inkább elvesz, és nem számít neki, hogy milyen csorba esik azon az örökségen, amit elvileg képvisel. És nem muszáj szeretni az alapanyagot, lehet megmosolyogni a marsbéli viseletet, vagy jobbnak tartani a Disney-féle adaptációt, ez mindenki szíve joga. De azt nem szeretem, ha ennyire hülyének néznek. Mert ez már vérlázító sötétséget tételez fel.

Mi lesz legközelebb? Igazából nem is érdekel, mert ez a mostani incidens túlszárnyal bármilyen direkt elborult ötletet. Annyi, hamár fantasztikus irodalom, hogy az utóbbi időben számtalan alkotó mutatott be olyan vámpírokat, akik magukat vélték áldozatnak. Az igazi vérszívóktól azonban még ők is tanulhatnának.

2012. március 26., hétfő

Itt van az Alkony, itt van újra...

...és az irodalmárok szerint elmehetek melegebb éghajlatokra, tudom! :)
Azonban ezzel csak azt akartam beharangozni, hogy elkészült a Tölgyesi László, alias Douglas Rowland által jegyzett Alkony negyedik részének a borítója.

A borító, mint mindig, most is Szendrei Tibor érdeme. Az első részééhez hasonlóan ez is magát a világot - pontosabban annak egy szeletét, hétköznapjait - mutatja be, és töredelmesen bevallom, én ezeket a borítókat jóval többre értékelem a csatateret ábrázolóknál. Az ilyen borítók beszippantják az olvasókat a világukba, olyan, mintha ablakok lennének.
Van egy csendes, visszafogott mélységük, amibe el tud merülni az olvasó.
Itt pedig egy belső illusztráció McElmore-ról, egy steamorgizált katonáról, ami Gombalovas munkája.

Egy szó, mint száz, az Alkony negyedik része a láthatáron...

2012. március 18., vasárnap

Elveszett lehetőségek - Jurassic Park 2


Közel egy éve írtam a Jurassic Parkról, amit mai napig az egyik legjobb szórakoztató sci-finek tartok, és ami számomra toronymagasan veri a Csillagok háborúját. Úgy illik, hogy megemlékezzek a folytatásról is, az 1997-ben, az első rész után 4 évvel mozikba került Az elveszett világ: Jurassic Parkról is.

Úgy illik, mert a film egy orvosi ló - vagy ha poénkodni akarnék, Triceratops -, már ami a rossz folytatásokat illeti. Míg az első film jól összerakott, emlékezetes pillanatokkal, szerethető karakterekkel és lebilincselő hangulattal, addig a folytatása ennek az inverze: odahányt, feledhető, hiteltelen, idegesítő szereplőkkel. Ha kisiklott franchise filmek, akkor tíz emberből kilenc kapásból a Baljós árnyakat hozza fel példának - azonban én már kiskölyökként is jobban utáltam Az elveszett világot, és ezt a véleményemet tartom is. Nem azért, mert a Baljós árnyak olyan jó film lenne, ellenkezőleg, de ott legalább kapunk egy tisztességes Jedi párbajt John Williams Duel of the Fates zenéjére. Az elveszett világ viszont egyáltalán nem rendelkezik semmi maradandóval, ami megmentené a filmet.


Kezdjük az elején: a Jurassic Park akkora siker lett, hogy az Őslénypark szerzője, Michael Crichton folytatást is írt a regényéhez, amin aztán a második rész alapulhat. A Szörnyek szigetének fordított The Lost World hozta be Sorna sziget koncepcióját, azaz, hogy a Jurassic Park jószágait egy másik szigeten állították elő, a Nublar szigeten látott labor pedig nem volt több kirakatnál. Mivel a regény szerint a Nublar sziget őslényeit a hadsereg lemészárolta, ezért kellett egy hely, ahol a dínók vidáman eléldegélhetnek - és a vidám alatt persze azt értem, hogy a természet kegyetlen törvényei szerint.

Persze az első regény végén elméletileg Ian Malcolm is meghalt, ám köszöni, azóta már jobban van - Crichton maximálisan kihasználja, hogy kedvenc szócsövének a temetése off-screen zajlott, így a regény elején előadást tarthat. Úgy járt magyarán, mint Michael Moorcock, lépjünk is tovább! Ami azt illeti, Malcolm is ezt tenné a Jurassic Parkkal, ha egy bizonyos Richard Levine nevű paleontológus nem akarná minden áron meggyőzni egy új expedícióról... a jó doktor pedig hosszas tépelődés után kötélnek áll. Az expedíción pedig részt vesz még Sarah Harding, az afrikai vadak szakértője, egyben Malcolm exe, Dr. Thorne, aki a felszerelést biztosítja a terepmunkához, Eddie Carr, Thorne segédje, illetve két gyerek, Kelly és Arby. Emellett visszatér az első rész gonosza, az akkor még a háttérből irányító Dodgson.

Ez a regény... a film pedig ebből annyit tart meg, hogy ennyi erővel a maradékot is kidobhatták volna a kukába, és nyugodtan írhattak volna egy olyan folytatást, ahol Alan Grant visszamegy a Nublar szigetre egy vadonatúj csapattal. Sőt, az talán még jobb megoldás is lett volna, mert amit a forgatókönyv megtartott a regényből, annak az adalék miatt épp, hogy értelme nincsen.


Oké, tisztázzunk valamit még most, az elején! Engem nem zavar, ha egy adaptáció nagyvonalúan kezeli az anyagot ahelyett, hogy hű az utolsó sorához - de elvárom, hogy ez esetben az adaptáció önmagában megállja a helyét. A Jurassic Park is egy csomó mindent kihagyott és megváltoztatott az Őslényparkból, mégsem volt zavaró, mert a film kerek és egész volt. De például én szeretem a Csillagpor adaptációját is, holott annak a története is nagyban eltér Gaiman illusztrált regényétől. Az elveszett világ azonban nagyon nem akar működni.

Kezdjük az elején! A film nyitójelenete az első könyvből merít, ahol egy turista amerikai család csemetéjét megmar egy, a szigetről a szárazföldre került Procompsognathus. Az, hogy az állatok már azelőtt elszökdösnek, hogy Dennis Nedry babrálna a rendszerrel, a könyv főtémájához tartozott: az élet utat tör magának. A filmben erre nem volt idő, így nem mutatták meg, hogy a dínók közül pár elhagyja a szigetet, sőt, ezt a szálat nem is érintették. Persze, attól még érinthették volna a folytatásban...

...azonban ez nem történik meg. Így átlagturisták helyett gazdag seggfejeket látunk, akik magán Sorna szigeten kötnek ki. Így van, apuka és anyuka luxus jachttal érkezik egy lakatlan(nak nyilvánított) szigetre, kiöltözött szolgák lesik minden parancsukat, és ebéd címszó alatt egy átlagos amerikai évi fizetését költik el. Egyiküknek sem jut eszébe testőrt hozni vagy belegondolni, hogy egy lakatlan sziget valószínűleg csak hivatalosan lakatlan, és hagyják elkószálni csemetéjüket. Akit aztán nem egy kompi harap meg, hanem egy csapat keríti be, a hatás kedvéért... rendben, a szülők nem tudhattak a dínókról, és elhiszem, hogy szerintük a parthoz közel nem futhat a csemete kígyóba... de ez lenne az egyetlen veszély? Mi van, ha teszem azt, drogbárók vagy kalózok húzzák meg magukat a szigeten? Nem látták ezek a Hat nap, hét éjszakát? No, ezek után bőven megérdemlik, hogy lássák... szerintem még így is jobban járnak, mint én, de ne legyünk kicsinyesek...

Akárhogy is, a kislány segélykiáltására odaszalad a család, a testet nem mutatják, de anyuka veszettül sikoltozni kezd...

...és tanúja lehetünk a világ egyik legszerencsétlenebb vágásának. Jeff Goldblum áll, pálmafák előtt, és ásítozik, miközben a sikoly egy földalatti fékcsikorgásaiba megy át. Emlékszem, már kiskölyökként is kizökkentett, és még most is elhibázott tréfának tartom. Van egy kislány, akit hülye szülei felelőtlensége miatt szétmarcangoltak... aztán ezt elpoénkodjuk egy ásító Jeff Goldblummal? Az egész váltás úgy van összevágva, mintha a készítők elvárnák, hogy mosolyogjunk, ellensúlyozva a feszültséget, de az egész ettől csak szerencsétlenebb lesz. Kicsit amúgy olyan, mintha Malcolm karaktere egész idő alatt egy pálmafa mögött bújt volna el, megvárta volna, hogy a kislány sikolyai több embert csaljanak oda, csakhogy aztán egy egész tömeg nyakába tudja zúdítani a káoszelméletet. Elvégre a káoszmatematikus szimbiózisban él a procompsognathusszal. A másik variáció az, hogy a kompiharapás az embert Jeff Goldblummá változtatja, de... eh, ez még rosszabb, lépjünk is tovább!


Hamar megtudjuk, hogy a filmbeli Malcolm közröhej tárgya - ugyanis másokkal ellentétben kitálalt az első részben történtekről. Ami ugyan elsőre szépen hangzik - igazság mindenek előtt, meg az embereknek joguk van tudni, ésatöbbi -, azonban gondoljunk csak bele! Malcolm nemcsak, hogy aláírt egy titoktartási egyezményt, de emellett úgy tudta, hogy a dínók elpusztultak, emellett az InGen becsődölt, Hammond megtört, ráadásul az első részben elhunyt dolgozók halálát nem is sinkófálták el, gondolom, fizettek a családjaiknak, bármennyire is sovány vigasz. Akkor mire is föl az a nagy igazság leleplezése? Különösen, hogy a regényben erről szó nem volt - Malcolm hallgat a történtekről, és Levine elől is titkolja, sőt, igyekszik minden áron eltántorítani a lelkes, ám roppant arrogáns paleontológust. Ráadásul kiderül az is, hogy a regénybeli Malcolmmal szemben a filmbélinek van családja - mégis kockára tenné a karrierjét egy ostoba elv miatt?

Igen, mégpedig azért, mert így megkaphatjuk a tudós kliséjét, aki "közröhej tárgya, de majd a végén jól megmutatja a hitetlen világnak, az meg bámulni fog nagyot". Ezzel szemben ha a regénybeli Malcolmhoz tartják magukat a készítők... nos, akkor közel tíz évvel korábban megkapjuk Dr. Gregory House-t. Malcolm ugyanis a balesete óta sántít, cinikus, mizantróp és a fájdalmai óta megtanulta értékelni a morfiumot... jó, persze most csúsztatok, mert ezeket mégse House szinten űzi... de hibáival együtt jóval szimpatikusabb karakter a filmbeli változatánál. Ugyanis az ő szerepe nemcsak a vészmadárkodásból áll, ellenkezőleg, a szigeten egy teóriát akar megfigyelni a gyakorlatban. Átkozza ugyan Levine-t a felelőtlensége miatt (aki meg az előző példánál maradva egy visszafogott Sheldon Cooper), amikor az saját szakállra megy el a szigetre, de több egy ünneprontó madárijesztőnél.


Mert teljesen igaza van a film antagonistájának, Peter Ludlow-nak, amikor Timet és Lexet hozza fel példának Malcolmmal szemben, amit dramaturgiai szempontból illene úgy vennünk, mintha ez egy rohadék megjegyzés lett volna. Nem az, és Ludlow "főgonosz" mivoltát számtalan apróság aláássa. Egyrészt az, hogy az InGen hozta létre a dinoszauruszokat, dollármilliárdokat ölt bele, és most a csőd szélén van - teljesen érthető, hogy Ludlow próbálja menteni a menthetőt. Egy gazdag seggfej ugyan, és a dínók San Diego-i arénába szállítása az első részben történtek után megkérdőjelezhető, de messze nem elég ahhoz, hogy olyan színben lássuk, amilyenben a film - és a "jó oldal" - feltünteti.

Dodgson ezzel szemben egy tisztességesen gyűlölhető karakter volt, aki abból élt, hogy más cégek ötletét ellopja, és ha saját kutatásokra adta a fejét, az is abból állt, hogy félretájékoztatott dél-amerikai parasztokat fertőzött meg veszettség vírussal, csakhogy kísérletezhessen rajtuk. Dodgsontól nem állt messze az ipari kémkedés, a betörés, sőt, a gyilkosság sem, és minden esetben ügyvédekkel és jó hírű professzorokkal védte a hátát. Ludlow ezzel szemben egyszer sem veszi el a dicsőséget a bácsikája elől, az interjúkon mindig kalapját emeli Hammond előtt. Inkább felelőtlen, mint rosszindulatú, és az is fakadhat az elkeseredettségéből. Egy balfácán, aki amúgy nem is lenne szimpatikus, ha a film nem törne minduntalan pálcát a feje felett, így viszont a végén már kivívja rokonszenvünket.


Más kérdés, hogy Hammond miért is pont Malcolmot avatja a bizalmába, aki az előző filmben végig csesztette őt, és azóta sikeresen elvesztette a hitelét a nagyközönség előtt, és miért nem Alan Grantet. Rendben, egyrészt Grant nem szerepelt a regényben, másrészt talán Sam Neillt sem tudták visszahívni - de attól azt még lehetett volna úgy megírni, hogy ne zavarjon minket a logikátlanság. Én mondjuk Hammondot kihagytam volna, vagy legalábbis nem így szerepeltettem volna. Megtudjuk például, hogy évek óta figyeli a jószágokat, és hagyja, hadd garázdálkodjanak nyugodtan a szigeten, mégsem tesz semmit sem a cége megmentéséért, sem hogy figyelmeztesse a helybélieket, akik közül az elejtett megjegyzések szerint nem egy áldozatul esett a dínóknak. Azt, amire szánta magát a film elején, két évvel korábban kellett volna, és erre a kora és a trauma sem mentség - a dínókon túl elvégre mégis csak állások ezreiről illetve a helybéliek életének tucatjairól lehet szó.


Ez persze apróság. Kiderül ugyanis, hogy - a filmből kihagyott - Levine helyett Sarah Harding loholt el a szigetre, aki itt még mindig Malcolm barátnője. Ő több szempontból is problémás karakter. Egyrészt azért volt a csere, hogy ilyen olcsón letudják Malcolm érzelmi motivációját - a barátnője, naná, hogy idegesen a szigetre rohan. Más kérdés, hogy milyen barátnő az, aki fel sem hívja előtte a pasiját, hogy "Szia szívem, elhúztam azok közé a dögök közé, akik négy éve majdnem felfaltak. Hozzak szuvenírt?" Emellett nem tudják eldönteni, hogy mi is Harding foglalkozása: paleontológus (Levine hiányában) vagy etológus, aki Afrikában élesben figyelte meg a vadakat. Ugyanis a paleontológusnak sosem kell megtanulnia szélárnyékban aludni, elvégre azok a rohadt leletek nem fognak rátámadni álmában. Később ki is derül, hogy ez utóbbi csak maszlag - de előbb nézzük meg a csapat többi tagját!


Egyrészt Dr. Thorne-t és Eddie Carrt egybegyúrták, és az utóbbiként hivatkoznak rá. Eddie Carr szerepe nem áll másból, csakhogy Malcolm szurkapiszka megjegyzéseinek céltáblája legyen, aki egyszerűen képtelen megfelelően használni a felszerelést. A filmben szinte egyetlen mondata nincs Malcolmnak, amit Eddie-hez idéz, és ne lenne kötekedő. Ez igazából csak a későbbiek fényében igazán visszás, mert magyarázhatjuk azzal, hogy Malcolm végig ideges... végig, azaz a stáblista legördüléséig... de vissza fogok térni erre, nézzük a többieket!


Nick van Owen új karakter, egy tenyérbemászó fotós, aki egyben aktivista... és Kelly Curtis, Arby és Kelly karakterének keveréke, akit megtettek Malcolm lányának. Itt nem az a gondom, hogy a regényben nem így volt, vagyhogy valószínűleg a politikai korrektség jegyében van tudósunknak fekete lánya, akinek az anyját jó Disney hagyományok szerint nem látjuk - a gondom az, hogy ezzel megint olcsón letudtak egy karakterizációt. Kelly azért Malcolm lánya, hogy a "közröhej tárgyát képező tudós" emellett egy ügyetlenkedő apuka is legyen, aki meg akarja védeni a gyerekét. Klisé, ami ráadásul hiteltelen is a kettejüket eljátszó színészek szájába adott szövegtől. Kelly morog, hogy az apja nem bünteti meg eléggé, ha rossz fát tesz a tűzre, míg Malcolm erre azt válaszolja, hogy legfeljebb azért büntethetné meg, mert tökéletes. Tipikusan az az ábrázolás, amitől az embernek lúdbőrzik a háta.

Persze apróságok terén is látszik az átgondolatlanság. Az egyik jelenetben Kelly áhítattal bámulja a kocsi belsejében falra kifüggesztett térképen az Öt Halálnak keresztelt szigetet - melyek közül az egyik Sorna -, film idő szerint két perccel később, a sziget közelében hőseink elszörnyülködnek, amikor a helybeli halász ezen a néven nevezi a helyet. Pedig ez ugyanúgy spanyolul ki van írva a térképen a szigetcsoport mellé, ahogy a halász is spanyolul nevezi így! És legjobban a riporternek, Nicknek esik le az álla... pedig elméletileg ő aztán az összes veszélyes terepen volt. Nem tudom, nem szokás ilyenkor előtte felkészülni, hova is utazik az ember, csak a biztonság kedvéért? És Malcolm sem vette arra a fáradságot, hogy rábökjön a térképre "emberek, idemegyünk" címszóval? Nincs ilyenkor semmi általános tájékoztató?

Ez a hozzáállás végig megfigyelhető a csapaton. Sarah Harding például úgy viselkedik, mintha Disneylandbe jutott volna be. Ahogy lenni szokott, a csapat először a tépett táskáját találja meg, amiben benne van a jeladó - kicsivel később, miután megtalálják, kiderül, hogy csak ledobta, mert kényelmetlen volt. Ja, elvégre a benne lévő felszerelés biztonságban lesz, nem tiporja agyon egy növényevő, nem szedi szét vagy lopja el egy húsevő. Mintha a szomszéd erdőbe ment volna kempingezni.


Sarahra hőseink egy csorda Stegosaurus között találnak rá, ahogy éppen az állatokat fényképezi. Persze a tálalás itt is necces: riporter Nickünk felmászik egy fára, hogy jobban le tudja fotózni a monstrumokat... és azon a fán egy jól látható helyen ül Sarah, mégis ő köszön hátra mosolyogva Nicknek, mintha egy rég nem látott évfolyamtársával találkozna össze a Wal-Martban, mire az kis híján leesik, akár egy rossz romantikus vígjátékban. Sarah nem kap szívinfarktust, pedig ennyi erővel akár egy ragadozó is becserkészhette volna.

Más kérdés, hogy Sarah a növényevőkhöz sem ért. Egyrészt elkéri társa fényképezőgépét, ami naná, hogy hangosan teker vissza, másrészt elkezdi simogatni a kölyök Stegosaurust. Aki vadállatokat figyel meg, az ilyet nem tesz. Egyrészt azért, mert a felnőtt állatok nagyon fel tudják húzni magukat, ha a kicsinyeiket veszélyeztetve érzik, másrészt meg ha a kicsin idegen szagot éreznek, akkor képesek faképnél hagyni - ezért is hívják fel mindenki figyelmét, hogy ne simogassanak kölyök őzeket. Persze az állatok be is pipulnak, Sarahnak menekülni is kell... igaz, nem nagyon.


A táborba visszatérve kiderül, hogy Kelly követte őket, emellett tanúi lesznek, hogy Ludlow csapata megérkezik. Megismerjük Pete Postlewaith karakterét, Roland Tembót, akit egy-az-egyben az eredeti, Sir Arthur Conan Doyle által jegyzett Az elveszett világ Roxtonáról mintáztak; jobb kezét, Dietert; illetve egy Burke nevű paleontológust. Tembo amúgy az egyetlen igazán szimpatikus karakter a filmben - profi, megbízható, emberi. Csak mivel el akar ejteni egy T-Rexet, ezért hőseink számára maga a Sátán. Nem számít, hogy nélküle mindenki halott lenne, "hőseink" nélkül pedig jó eséllyel mindenki élne. Eleve lett volna egy jelenet, amely során elfogadja Ludlow megbízását - és ez alatt védelmére kel egy pincérnőnek, akit egy turista molesztál. Csak hát Spielberg félt, hogy a közönség akkor vele szimpatizál - nos, ennyi erővel simán megtarthatta volna. De azt a jelenetet is kivágta, ahol kiderül, hogy tört el a T-Rex kölyök lába, mellyel Tembo az apát akarta volna előcsalogatni - Ludlow balfácánkodásából. Spielberg azonban nem hagyja a karaktereket lélegzethez jutni, hanem kényszeríti magát, hogy asszisztáljanak a szájbarágós és emellett elfuserált mondanivalóhoz. Mégis, Tembo karaktere fejlődik - a film során teljesen egyedül. A szereplőket ugyanis itt készen kapjuk: a jóknak igaza van, a rosszak ezt nem hiszik el, és nyoma sincsen olyan karakterfejlődésnek, ami akár Granten, akár Hammondon megfigyelhető volt az első rész alatt.

Nick egyrészt szabadon engedi a másik csapat által elejtett többtonnás növényevőket azok táborára, aminek következtében azok felszerelése megsemmisül. Másrészt felszedi a T-Rex kölyköt, hogy a társai meggyógyíthassák. Nick feltehetően szociopata, akinek lelkén a háborús tudósítások rajta hagyták a nyomukat - egy olyan környezetvédő egyesület tagja, ami voltaképpen nem is a természetet szereti, hanem az emberiséget gyűlöli. Nick viselkedéséből legalábbis ez következik. Persze menő is, elvégre a felfegyverkezett vadászok táborába egy szál pisztollyal bemerészkedik. Más kérdés, hogy Sarah se jobb - mikor ugyanis Malcolm telefonon akarja őket figyelmeztetni, hogy a szülők közelednek, egyikük sem venné fel. Elvégre mi fontos lehet? Itt vannak egy szigeten veszélyes ragadozókkal, akik közül az egyik csimotája a kocsiban, illetve vadászokkal, akiktől ezt a csimotát ellopták. Biztos megint telemarketingesek nyomulnak, ne is törődjünk vele!

Csakhogy ennek következtében nem csak a kocsi lesz oda, hanem Eddie is az életét veszti. Hőseink segítségére pedig pont a vadászok sietnek - nem mintha ezért hálásak lennének. Amikor Tembo megjegyzi, hogy Eddie halálával időt nyert nekik, mert a T-Rexek nem éhesek, akkor Malcolm teljesen kikel magából, hogy adja meg a barátjuknak a tiszteletet. Amit ő Eddie életében sosem tett meg. Ami Nick miatt ért véget.

Apropó, Nick - ő bizony a történet alatt egyre mélyebbre ássa le magát. Amikor a csapat pihenőt tart, Tembo észreveszi, hogy Sarah inge véres, és erre figyelmezteti őt - kiderül, hogy a kölyök T-Rex vére, ám Sarah nem zavartatja magát, hiába ő mondta azt nem olyan rég, hogy a felnőtt állat szaglása a legjobb az egész világon. Nick első reakciója persze az, hogy gúnyosan élcelődik Sarah-n, amiért az szóba áll Tembóval - a másik pedig az, hogy kilopja Tembo töltényeit. Miközben T-Rexek üldözik őket. Miközben a raptorok területén kell áthaladniuk. Mégis, ő a menő csávó a film szerint. Amikor Tembo egy elveszett társuk keresésére indul, meghagyja a többieknek, hogy menjenek arrébb, és ott várják meg őket. Ludlow egyet is ért, és noszogatni is kezdi a csapatát, akik közül egy sem mozdulna meg - amíg Nick fel nem áll, mert akkor mindegyik követi, miközben Ludlow megalázottan áll. Így van, ha én zsoldos lennék, akkor nem a társaság legtapasztaltabb tagjára hallgatnék, vagy arra, akitől kapom a pénzt, hanem arra a nyikhajra, aki miatt most éppen benne ülök a szarban. Tel-je-sen hihető.


Persze Nicknek eszébe nem jutna az elveszett vadász segítségére sietni - megteszi ezt Tembo, akinek épp az imént lopta ki a lövedékeket -, de hát biztos megérdemelte. Ez a vadász nevezetesen Dieter, aki az első jelenetében ösztökével megpörköl egy kompit. Mivel a karma nagy Bolygó Kapitánya rajongó, ezt az első adandó alkalommal kamatostól visszakapja. Ugyanis Dieter eltéved, és egy csomó kis dög szedi szét végül. Srácok, ha a vadonban vagytok, mely hemzseg a ragadozóktól, akkor legyetek egy kicsit profibbak a hétpróbás vadásznál - ha könnyíteni akartok magatokon, hagyjátok a francba a szemérmet, és intézzétek el a dolgotokat olyan távolságban, ahol még látjátok a társaitokat. Emellett győződjetek meg, hogy az ember, akinek szóltok, hal is titeket, nem pedig szar mexikói zenét hallgat, mint "a mexikóiak általában". Ugyan nem vagyok híve annak, hogy a legutolsó karakterbe is kirekesztést és megbélyegzést lássak, mégis, elég szerencsétlenül veszi ki magát az, hogy a csapat mexikói vadásza a csoport szélén hallgat pocsék zenét fülhallgatón, így ha rátámad valami, akkor biztos felkészületlenül éri. Ez a klisé nem is feltétlen (csak) a mexikóiakra sértő, hanem a nézőkre is.


Apropó, a karma egyébként a filmben majdnem akkora szerepet kap, mint a Nevem Earl-ben. Dieter megcsap egy kompit az árammal - szétszedik a kompik. Az őt ettől óvva intő Burke viszont az a pasas, aki szerint a T-Rex pocsék szülő, és magára hagyja a kölykeit. Ugye vele nem a kölyke miatt a társaságot követő T-Rex fog végezni? Ugye nem?

De.

Ugyanis a nagy dögök követik hőseinket, ahogy megjósolta Sarah - akinek csak akkor esik le, hogy a véres inget megtartani talán nem a legokosabb ötlet volt, amikor az egyik szülő az egész fejét bedugva szimatol a sátrukban. Ami egyedül Sarahnak szúr szemet, meg kicsivel később a vele alvó Kelly is felébred rá. Egyszerűen hihetetlen. Ezeknek a monstrumnak a lépte húsz mérföldnyire is hallatszik, és senki nem veszi észre, hogy a csajok szorongatott helyzetben vannak? Senki nem ébred fel? Egyedül Malcolm áll ébren és érzi, hogy valami nem stimmel... de ő sem veszi észre a T-Rexeket. Hol kempingeznek a csajok, a szomszéd völgyben?

De az is lehet, hogy a nagyvadászok őrség állítás helyett az altatóra esküsznek, mert amikor sikoltozva felébrednek, a két T-Rex ott áll felettük. Annyira amúgy nem teszi oda magát a két monstrum az üldözésnél, mert az emberek simán lesprintelik őket - míg az első rész rácsok között felnevelt példánya egy terepjárót majdnem elkapott. Tembo persze ekkor veszi észre a lövedék deficitet, és gyorsan nyugtatót tesz be a puskájába, miközben az egyik T-Rex őt cserkészné be. Itt tartom érdemesnek megjegyezni - a gonoszok csapata élve akarja elfogni a dínókat, Roland trófeáját leszámítva. Ezzel szemben a jók rögtön a legerősebb idegmérget teszik a lövedékbe, amitől egy Stegosaurus is kipurcanna. Jó, ez a könyvben is így volt, de ott nem volt ez az álszent fűevő hozzáállás. Ugyanis Malcolm "ne vigyétek a dínókat az emberek közé" hozzáállását lassan félresöpri Nick "az állatok élete többet ér a társaimnál" mentalitása.

Persze míg Ludlow csapata lassan felőrlődik, addig Malcolmék egyetlen vesztesége Eddie. Ugyanis a vadászok lélekszakadva berohannak a magas fűbe, bármit is mondjon Tembo jobb keze - aki ennek ellenére követi őket. Ahol aztán a raptorok mindegyiküket elgáncsolják kötéllel, majd a farkukat anyósnyelvként kirakva riszálják. Nem tudom, mit sziszegnek, de esküszöm, én a "problem, officer?"-t hallottam.

Más kérdés, hogy a raptorok is úgy szerepelnek a filmben, hogy akkor már nyugodt szívvel ki lehetett volna őket hagyni. Az első részben ugyanis végig ott voltak, előtérbe helyezve gyorsaságuk és intelligenciájuk. Itt csak a legvégén jönnek elő, az intelligenciának nyoma sincsen, ráadásul egy két-háromszáz kilós állatot az ötvenkilós Kelly röhögve lerúgja, miután tíz szaltóval kellő lendületet vett. Persze így apuka legalább benyögheti, hogy "És téged rúgtak ki a tornacsapatból?". Nos. He. He. He.


Hőseink megmenekülnek, és azt hinnénk, vége a filmnek - de hátra van még félóra, Malcolmék pedig megtudják, hogy a T-Rex apukát a kicsivel együtt elfogták (mi van, a kis nyomorultnak nem a fészekben lenne a helye?), és viszik San Diegoba. Persze Malcolmék lélekszakadva rohannak is a sebtében összehívott konferenciára, amit Ludlow a kikötőben tart meg. Nem, továbbra sem hallgat senki rájuk, ráadásul közben elhagyják Kelly-t és Nicket. Gondolom, az előbbit hazaküldik, a másikat az emberiség ellen elkövetett bűnök miatt lelövi a határőrség.

Akárhogy is, a T-Rex persze kiszabadul a hajóról, aminek a legénysége cafatokban van. Rejtély, hogy akkor mi történhetett - illetve nem, lettek volna eredetileg raptorok is a fedélzeten, csak kihagyták őket. Upsz. Ugorjunk is tovább. A T-Rex tombol, Malcolm pedig odaszúr Ludlow-nak, hogy most lett olyan, mint Hammond (Tessék? Hammond azért hússzor körültekintőbb volt Ludlownál már a korábbiak alapján is... milyen értékítélete van Iannak?). Persze megint egy olyan család lesz először tanúja a dínónak, akiknek medencéjük is van, mert annál alább nem adunk, aztán randalírozik a városban, és megeszi David Koeppot. Csak sajnos nem elég hamar. Ráadásul az ipse azóta megírta a Pókembert, így valószínűleg az állat visszaöklendezte. Az a jószág, aki egy WC-n ülő ügyvédet finnyáskodás nélkül elfogyasztott.


Malcolmék a kicsivel becsalogatják a hajóba a jószágot, ami épp akkor tanítja meg a kölyköt gazdag seggfejre vadászni, csakhogy Ludlow is megkapja, ami neki jár, aztán vissza is szállítják a két dínót a szigetre. Ja, és Hammond még egy interjúban idéz az első filmből, hogy a lezáró jelenetben megkapjuk annak a hangulatnak a szikráját, ami hiányzik az egész alkotásból. Igaz, a berepülő Pteranodonok azért rohadt zavaróak, mert egyrészt hol voltak eddig, másrészt meg miért nem repültek el már akkor Costa Ricára?

Ugyanis a mondanivaló - a dínók is állatok, az ő jogaikat is néznünk kell - több szempontból is megbicsaklik. A karakterek ellentmondásos hozzáállását már említettem. De emellett emlékezzünk vissza az első filmre... hány tényleg magával ragadó jelenet is volt a dínókkal, amiben ott volt a varázs? Ilyen volt többek között amikor észreveszik a Brachiosaurust, amikor segítenek kikelni az apró raptornak, amikor Grant a Triceratops emelkedő mellkasára támasztja a fejét, amikor nézik a legelő Brachiosaurusokat... itt ehhez hasonló jelenet egyedül a legutolsó. A Stegosaurusokkal való ügyetlenkedés azt a jelenetet idézi hangulatában, amikor a T-Rex üldözi a Gallimimusokat. Nyugodtan indul, de hamar átvált menekülésbe.

És hamár itt tartunk, a második részben nyomát nem látjuk az állatok egymáshoz való viszonyának, ami pedig már ott van az első részben. A T-Rex itt egyedül emberre vadászik. Ahogy a többi ragadozó is. A növényevőkre pedig egyedül az emberek vadásznak. Az első résszel szemben ez csupán egy szörnyfilm, ahol minden azért van, hogy emberek hulljanak. És hamár itt tartunk, az emberek is azért vannak. Főleg ők. Ezen az sem segít, amikor a film átmegy Godzillába - csupán lerombolja az elveszett világ hangulatát.


Kár, pedig az alapanyagban ott a lehetőség - kár, hogy Crichtont ezúttal teljesen kihagyták. Kár, hogy amit megtartottak, annak az új közegben épphogy értelme nincsen. Kár, hogy míg az első rész karakterei szerethetőek voltak, az ittenieket felfalatnánk a dínókkal. De az első rész nem is ítélkezett a szereplői felett - hagyta, hogy az ő fejlődésükön keresztül kerüljön a történet elmesélésre. Nedry-n és Dodgsonon kívül nem is volt negatív karakter - és Nedry is inkább egy balfácán volt.

De én kedvelem amúgy Jeff Goldblumot is, mégis, még Sam Neill Alan Grantje egy valódi karakter volt, akit az excentrikus matematikus kiegészített, addig itt Malcolm csupán ahhoz ért, hogy öt percig a semmibe nézzen, majd benyögjön valamit.

Ami az effekteket illeti, az első rész óta visszalépés, míg a raptorokról ott csak néha láttam, hogy valójában gumiból vagy pixelekből állnak, addig itt a kompikról ordít, hogy az egész csapat műanyag. Arról nem beszélve, hogy a legtöbb akciójelenet éjszaka van - míg az első részben az állatok nagyját azért nappali megvilágításban láthattuk. Az i-re a pontot pedig John Williams zenéje teszi - az első rész akkordjai simán lealázzák a Csillagok háborújának taktusait... de az első rész zenéjét csak ritkán veszi elő, és akkor sem a legmegfelelőbb pillanatkor. Ehelyett kapunk semmilyen "afrikai vadászfilm"-zenét... én nem értem, azért egy sorozatnak joga van egy egységes zenéhez, ld. csak megint Star Wars.

Kár, pedig lenne itt atmoszféra... csak az alkotók megállás nélkül beleszellentenek. Ha valaki mégis ezek ellenére rászánja magát, hogy megnézze ezt a filmet... nos, ne tegye! Nézze meg helyette újra az első részt. Vagy a King Kongot (eredetit és legújabbat). Vagy, ha nagyon muszáj, a harmadik részt, ami ugyan nem egy helyen gagyi... mégis több van benne az első rész szellemiségéből, mint ennek a szörnyetegnek.

Mert itt nem arról van szó, hogy az embereket többé nem bilincselik le a dínók. Arról van szó, hogy a dínók többé nem bilincselik le Spielberget. És ez nagyon érződik, és nagyon fáj. Ha lesz is negyedik rész, akkor remélem, hogy az itteni Spielbergnek ahhoz semmi köze nem lesz... ha fel tudja támasztani a négy évvel korábbi önmagát, akkor persze jöhet. De lassan már a színészeket is klónozni kell ahhoz, nemcsak a dinoszauruszokat.

2012. március 12., hétfő

BlokádPatrióta


Újonnan indult egy blog, mely a BlokádPatrióta címet viseli. Még apró, de gyarapszik - az sem kizárt, hogy a jövőben pár írásom ott is megjelenik. :) Sőt, egyáltalán nem kizárt! :D
Ettől függetlenül és emellett kívánok neki sok szerencsét! :)

2012. március 9., péntek

Pár gondolat az új Watchmen képregényekről


Azt hiszem, nincs is vitatottabb képregény jelenleg, mint a Watchmen előzmény. Ha egy geek kifejezéssel akarok élni, ez a téma jobban polarizálja a képregényes közösséget, mint azt a Marvel Polgárháborúja valaha is álmodni merte volna. Vannak, akik Alan Moore pártján állnak, szentségtörésnek tartják, és nem kérnek belőle; mások - köztük az egyik alkotó, J. Michael Straczynski - úgy érvelnek, hogy Moore-nak is joga volt ahhoz, hogy más alkotók karaktereivel meséljen el egy történetet, így akár nyugodt szívvel be is foghatja a száját.

Ami engem illet, én egyik klikkbe sem sorolom magam - nem tartom szentségtörésnek, ugyanakkor meglehetősen szkeptikusan állok az új Watchmen képregényekhez... és nem azért, mert nem Moore írja őket.

Szeretném az elején kijelenteni, hogy én mind Alan Moore, mind J. Michael Straczynski munkásságát szerfelett tisztelem és nagyra becsülöm (és hamár itt tartunk, szó se róla, tényleg nívós gárdát sikerült a DC-nek összehoznia az előzményekhez). Viszont, mint vásárló, azt hiszem, az a legőszintébb, ha ahelyett, hogy akármelyikük mögé is állnék be, önző mód kizárólag az én szempontjaimat nézzem, elvégre nem elvből vásárlok képregényt, hanem mert elnyerte valamiért a tetszésemet. Ennek következtében át is ugornám a jogi huzavonákat, és csak magát a képregényt nézném.

Watchmen előzmények - általam is nagyra tartott alkotók készítenek kiegészítőket az egyik kedvenc képregényemhez. Miért is nem tudok lelkesedni? És itt a nagy perlekedés a háttérben csak hab a tortán - nem fogom azt mondani, hogy nem hathat rám, de pl. akármennyire is kedvelem Alan Moore-t, én a Watchmen adaptációt hibáival együtt kellemesnek találtam. Nem írtam le csak azért, mert kedvenc skótunknak nem volt ínyére, ellenkezőleg, kíváncsian vártam, hogy mégis, mit hoznak ki belőle. Nem tudtam, hogy a végeredményt látva gyűlölni vagy szeretni fogom, de kifejezetten érdekelt, akkor is, ha Moore a művét adaptálhatatlannak kiáltotta ki - talán amúgy részben ezért is érdekelt, hogy na, akkor hogy oldják meg a t. filmesek.

És akkor jobb, ha már most kimondom: ilyen alkotógárdával előfordulhat, hogy a képregénytörténetek közül nem egy elnyeri a tetszésemet. Becsszó, J. M. Straczynskit zseniális választásnak találom Dr. Manhattanhez, mindig is kíváncsi voltam, mit hoz ki egy ilyen jellegű karakterből. Azonban pár dolog így is lelohasztja a lelkesedésemet.

A két legfontosabb ezek közül az időzítés és a piacra dobott képregények mennyisége. Az elsőt kevésbé érzem visszahúzó erőnek, de mivel azt rövidebben ki lehet fejteni, előbbre veszem - huszonhat év telt el a képregény megjelenése óta. Huszonhat. Három év a film premiere óta... nem igazán tartom aktuálisnak, hogy pont most egészítsék ki a Moore által kitalált univerzumot. De igazából ez nem lenne probléma - ha teszem azt, egy hatrészes minisorozatot jelentetnek meg a Watchmen-univerzumban. Azonban a DC egy egész eseménysort szentelt a Watchmennek, összeszámoltam, és összesen harmincöt képregényt dob rövid idő alatt piacra - harmincötöt! Huszonhat év után ezt a mennyiséget még Alan Moore-tól is sokallnám, különösen ilyen rövid idő alatt.

Jó, persze ez elsőre tipikus geek-sirámnak tűnik: "A csúnya képregénykiadó már megint a pénzemre hajt!" Hajtson csak nyugodtan, elvégre, tetszik vagy sem, ez is egy üzlet, mint minden - legfeljebb azt mondom, hogy bocs öreg, de nem győztél meg. Márpedig a Watchmen előzmények inkább arról győztek meg, hogy ez elsősorban egy gyors és biztos pénzszerzési lehetőség a DC-nek, mint bármi más.

Biztos, mert nem igazán érzem azt, hogy be merne vállalni. Ugyanis ez, mint a címében - Before Watchmen - is benne van, egy előzménysorozat lesz. Prequel. Az előzményekkel az a gond, hogy már eleve tudjuk, hogyan fognak véget érni. Mivel a végük kötött, ezért nagyon oda kell figyelni, hogy A eljusson C-be B alatt, és ne legyen egy törés a történetben. Van, amikor a történetek annyira magukat írják, hogy az alkotó azt sem tudja, hogy fognak véget érni - máskor csak arra jön rá, hogy a tervezett véget módosítani kell. Előzményeknél ez a lehetőség nincs meg, és rengetegnél éppen ezért a végeredmény hiteltelen.

Persze, valahol az meg is érdemli ezt, aki előzményre adja a fejét. Ugyanis túl sok meglepetést nem tartogatnak - mindenki tisztában van azzal, hogy érnek véget. Kicsi az esély, hogy továbbvisznek egy gondolatmenetet, ne adj' Isten átértelmezik azokat, egyszerűen kiegészítik és megmagyarázzak azokat, amiket már úgy is tudunk. Adott valamit az új Star Wars trilógia a régihez? A Wolverine az X-men szériához? Nem. Teljesen meg lettünk volna nélkülük, azok a sorozatok, amikhez készültek önmagukban megállják a helyüket. Kerekek. Sőt, az előzményeik nélkül kerekebbek. De a lényeg nem is ez. Ezeket a filmeket úgyis azért nézzük, mert szeretnénk újraélni az eredeti varázsát - viszont mivel az eredeti varázsát részben az újszerűség adta, ezért az eredmény számunkra kevesebb lesz. (OFF, de itt szeretném megjegyezni, hogy a prequel-vonulatba A hobbit adaptáció nem számít bele, mivel egyrészt a regények esetén az volt előbb, másrészt meg ha tartják magukat a regényhez az alkotók, akkor az Egy Gyűrű - mely a trilógiát mozgatja - teljesen mellékes lesz. A hobbit főkonfliktusa ugyanis független A gyűrűk uráétól, és nem csupán annak a történetét alapozza meg.)

Emellett hogy is jön össze az a harmincöt szám? Úgy, hogy különveszik a karaktereket a Minutemen - Percrekészek - kivételével, akik viszont mindig is háttérszereplők voltak a történet szempontjából. Jó, gondolom vendégszerepelni fognak egymás füzeteiben, hogy meglegyen a kapcsolathálózat - de komolyan, szükségünk van arra, hogy négy-hat részben olvashassunk a hősök eredettörténetéről, amit már úgyis megkaptunk a Watchmen tizenkét részében? Mert végeredményben ez tette ki a fősztori 80%-át: bemutatta a maszkos igazságosztók eredetét. Egy-egy szám foglalkozik Manhattan, Ozymandias, a Komédiás, Rorschach és Laurie múltjával, melyek bemutatják, miként is válnak azokká, amik (és azért Dan történetére is éppen elég utalás van, hogy összerakjunk egy képet). És a kiegészítő anyagok ehhez asszisztálnak. A Watchmen maga erről szól lényegében: mi formálta hőseinket.

Ugyanis ha van valami, ami miatt "elnézzük" Moore-nak azt, hogy "más alkotók karaktereihez nyúl", az az, hogy képes őket új oldalról, új perspektívából megmutatni, és így a régiből valami friss és újszerű lesz, ami sokszor hozzá is ad a korábbi történetekhez. Tévedés ne essék, nem ő az egyedüli képregényíró, akiről ez elmondható. Ilyen többek között Neil Gaiman, Grant Morrison, de az új sorozatban érintett J. Michael Straczynski is. De hamár szóba került az eredetiség és a más alkotók karakterei Moore kapcsán, akkor az öreg skót igen is bevállal, hogy valami újat kapjunk - és ez az, amit a Watchmen előzmény koncepcióján nem érzek.

És itt szeretnék reagálni arra, mi szerint "ha Moore megírta a LoEG-et, akkor fogja be a száját a Watchmen előzmény kapcsán." Bizonyos szempontból jogos meglátás, de úgy érzem, egy csipet árnyalásra szorul két oldalról. Egyrészt az egy dolog, hogy Wells, Verne és Stevenson karaktereit már számtalanszor felhasználták, hol jól, hol rosszul - de a Szövetség látványosan Moore olvasata. Senki nem mondhatja rá azt, hogy "hű, hát így folytatódott Bram Stoker Drakulája!" Mert nem - ezek a művek ihlették a LoEG-et, de más szinten van a kettő, és más szinten is kezeljük őket. Többek között azért is, mert itt-ott át is értelmezi az alapot.

Másrészt viszont Moore tényleg hajlamos primadonnáskodni nem csak a Watchmen, hanem más, általa írt karakterek kapcsán. Például, én szerfelett kedvelem tőle a Tygers című rövid Zöld Lámpás történetet - de roppant furcsálltam azt, hogy elmarasztalóan nyilatkozott, amikor Geoff Johns továbbvitte az általa elhintett ötleteket. Ugyanis Zöld Lámpás már benne volt a közösben, és így teljesen természetes, hogy a Moore által hozzárakott elemek is bekerültek a közösbe. Lehet, hogy az a bizonyos jóslat nem igényelte a kifejtést, de ilyen ez a szuperhős-szakma: az eltelt évtizedek során minden nagyobb labda lecsapásra kerül. Márpedig az a jóslat nagyon magas labda volt. Ezt nem muszáj szeretni, de el kell fogadni, elvégre az előttünk levők is elfogadták. Nálam ez az a rész, ami miatt nem tudok Moore mögé sem állni, pedig egy intelligens, művelt embernek is tartom, jó meglátásokkal.

A Watchmen előzmény viszont pár fronton sajnos mégis megalapozottá teszi a fanyalgásokat. Egyrészt, mint említettem, nem úgy tűnik, hogy átértelmezne bármit is, mégha kibővíteni ki is bővít. Mennyivel nagyobb húzás lett volna, ha előzmények helyett egy minivel folytatnák a sorozatot? Biztos vagyok benne, hogy Moore-nak az sem tetszett volna, és ez is necces és el lehet csúszni rajta... azonban jóval nagyobb teret biztosít az alkotóknak. Mi lett volna, ha az új történet 2012-ben játszódik? Milyen lenne a Watchmen világa? Mennyire vált be Veidt terve? Az ufó-támadás miként írta át a történelmet, alakult-e vajon ennek a kivizsgálására egy szervezet, és vajon sejtik-e az igazságot? És ha sejtik, mennyire érdekük, hogy az kitudódjon? Mennyire lett Veidt a saját játékának a bábja? Él-e még egyáltalán? Mi a helyzet Laurie-val és Dannel? Gyerekeik vannak, akiket érdekel/nem érdekel a hősködés, ne talán pártfogoltjaik? Van-e új generációja a hősöknek, akik Rorschachot, a Komédiást, ne adj' Isten a többieket istenítik? Vagy új utakat keresnek? Elvégre ami egyszer ciki volt, az lehet megint menő. Mit csinál Dr. Manhattan? Egyáltalán hogy hatott ki a távozása a gazdaságra (mert nem egyszer ő szintetizált anyagokat a környezetbarát gépekhez)?

Igen, ez is veszélyeket rejt magában, mert pl. megválaszolja azt a kérdést, amit az utolsó panel feldob... mégis, több lehetőséget érzek a folytatásban. És jó, lehet, hogy nem is mindegyik kérdés igényel választ, de ez csak ötletbörze, és máris érdekesebb, mint bemutatni azt, amit már úgyis tudunk. Arról nem is beszélve, hogy a Watchmen sikeresen bemutatta és kommentálta az azt megelőző képregényérákat - ez reflektálhatna az azt követőkre. Illetve reflektálhatna a mi korunkra, ahogy az eredeti képregény is tette a sajátjával.

Emellett a dolog iróniája az is, hogy hamár szóba került az, hogy Moore nem egyszer már meglévő karaktereket dolgozott fel és értelmezett át - hát, a Watchmen is így kezdte. A DC felvásárolta a Charlton Comics karaktereit, és a főszerkesztőség Moore-t bízta meg, hogy kezdjen velük valamit. Csak mivel a Moore fejében kibontakozó történet szerint nem egy közülük meghalt volna, ezért megkérték, írja át a már meglévő karaktereket sajátra. Az egészben az ironikus az, hogy a DC az így felvásárolt eredeti karaktereket azóta sem aknázta ki. Jó, Blue Beetle, Question és Captain Atom időnként reflektorfénybe kerültek - de mi a helyzet a többiekkel? Valahol vicces, hogy a Watchmen hősgárdája jóval meghatározóbb lett, mint a DC által eredetileg felvásárolt - és sorsuktól megvédett - karakterek. És bár a Charlton Comics alap arra lenne jó, hogy kihúzza Moore lába alól a talajt, valahol akkor is ironikus a helyzet maga. A DC felvásárol egy kiadónyi karaktert, amikkel aztán nem mernek nagyot lépni, így megkérik Moore-t, hogy alkosson újakat azok mintájára - és aztán megtartják azokat is.

Elvégre simán fel lehetett volna ezeket az eredeti karaktereket is egy új Watchmenhez... de azoknak nem lett volna vásárlócsalogató erejük, szemben Moore karaktereivel. És dióhéjban a fenti eszmefuttatásomat egy mondatban össze lehet foglalni: az egészen az érződik, hogy "dobjunk piacra minél több képregényt, amit ki tudunk adni a Watchmen brand alatt, mert azzal nagyot kaszálunk."

Más kérdés, hogy Moore-nak nem kell aggódnia annyira, hogy ezzel meggyalázzák az alkotását. Ugyanis az olvasónak joga van ezeket a folytatásokat más szinteken kezelni. Példának okáért rengeteg rajongó csak az első Hegylakó filmet ismeri el. De ez az Alien-szériára is igaz - egyes fanok a második rész utáni filmeket meg nem történtnek tekintik. A Before Watchment is kezelhetjük ugyanígy - sőt, meg sem kell vennünk őket.

Ugyanis végeredményben a Before Watchmen se nem tisztelgésnek, se nem szentségtörésnek, hanem egy újabb bőr lehúzásnak tűnik így előre, olyan alkotókkal, akik nem egyszer tettek le valami nagyot az asztalra - és félő, hogy ha valami máshoz nyúlnának, akkor több eséllyel tehetnének le újat.

Aztán ne legyen igazam.

2012. március 8., csütörtök

Nőnap


Boldog Nőnapot Kívánok Minden Kedves Női Olvasómnak! :)