2012. május 8., kedd

Társadalmi célúnak szánt ostobaság

A facebookon ajánlották néhányan figyelmembe ezt a linket: Szegedi hiszékenységteszt. Amit így elolvasva egy hatalmas ostobaságnak tartok.
A kedves alkotók ugyanis kora délután becsöngettek panelházakba, azzal a szöveggel, hogy szórólapot hoztak... aztán amikor be is engedik őket, akkor rosszallóan csóválják a fejüket, hogy milyen hiszékenyek az emberek. Ó, az emberiség, mondjuk mi is, csakhogy nem a tréfa "áldozataira" gondolunk.
Mielőtt belemennék, vegyük csak először végig, milyen lehetőségek jutottak a kedves lakóknak:
I. A kedves alkotók becsöngettek hozzájuk, azaz a kaputelefonban tudtak velük beszélni, így esélyük sem volt őket látni, és leellenőrizni, tényleg van-e náluk szórólap. Nincs kamera szerelve a kaputelefon mellé. Tehát a lakók úgy tudtak volna meggyőződni arról, hogy a becsöngetők tényleg szórólapot hoztak, hogy lerohannak eléjük.
Namármost tegyük fel, csak a játék és a cikkben felvetett dolgok kedvéért, hogy a szórólapozók tényleg "csúnya, gonosz betörők". Ez esetben:
a) még mindig lehet náluk szórólap, mert azért azt nem olyan nehéz beszerezni.
b) még mindig lehet náluk pajszer, amivel fejbevághatnak, hogy elvegyék a kulcsomat, kiraboljanak, és cikk szülessen arról, jaj de hiszékeny is voltam, amiért csak úgy le mertem menni ezt leellenőrizni.
Azt tegyük hozzá, hogy az ember, ha otthon is van ilyenkor, általában rengeteg dolga van, nincs ideje ilyesmire, és az is megvan benne, hogy valószínűleg a szórólapozónak sincs.
II. A másik lehetőség az, hogy nem engedem be a felcsöngetőket. Akkor sem, ha könyörögnek. Persze ez esetben minek kaputelefon... de ez persze költői kérdés, ami ráadásul nem is a legnagyobb. Mert amennyiben meg ez lenne a jellemző, akkor mi van? Valószínűleg az, hogy a t. alkotók arról írnának cikket, látogatottságot növelendő, hogy "Az emberek bizalmatlanok, elfordulnak egymástól - akár az ajtajuk előtt is haldokolhatnánk, akkor sem mozdítanák meg az ujjukat!" Már látom is magam előtt, nagybetűkkel: Szegedi érdektelenségi teszt.
Tisztázzunk valamit: egyetemi éveim alatt szórólapoztam. Különféle körzeteket kaptam a városban, és az volt a feladatom, hogy potompénzért mindenhová bedobjam a reklámanyagot. Mindenhová - kivéve maximum ott nem, ahol a postaládán kiírták.
Írják a lenti kommentek egyikében, hogy:
"Magánszemélyeket reklámmal megkeresni - történjen az bármilyen eszközzel - csak akkor lehet, ha az illetők ehhez előzetesen kifejezetten hozzájárultak. Róluk a reklámozó, a reklámszolgáltató, valamint a reklám közzétevője nyilvántartást köteles vezetni, amely a személyi adatokat tartalmazza. Az érintett a hozzájárulását bármikor, ingyen visszavonhatja. A direkt reklámban közölni kell a címet, ahol ez megtehető. - (Ez alól csak a postán kiküldött címzett reklámküldemény mentesül...)"
Ez nagyon szépen hangzik - de a gyakorlatnak ehhez semmi köze, tapasztalatból mondom. Amikor szórólapoztam - mert fiatal voltam, kellett a pénz, és nem volt más - akkor nem kaptam listát arról, hogy "ezek az illetők járultak hozzá: ide dobd be". Ilyenről szó nem volt. Ahogy azt sem tapasztalom, hogy a szórólapok esetén előzetesen megkeresnének az adott cégek, hogy engedélyezem-e.
Már a feltételezés is abszurd, ha belegondolunk: egyrészt amennyi féle szórólap van, azért gyakran zaklatnának. Másrészt meg ugye 99% azt felelné erre úgyis, hogy nem, anélkül, hogy tudná, miről van szó - pontosabban annyit tud, hogy a ládájába "szemetelnek". A szórólapok feladata ugyanis, hogy új dolgokat reklámozzanak. És most mondhatnám azt, hogy akkor már a telefonban is reklámozhatnának ennyi erővel, de a lényeg nem ez, messze nem ez...
...engem nem ezek az apróságok zavarnak, ezek csak hab a tortán. Engem a hozzáállás zavar.
Ugyanis itt vannak a cikkírók, akik fényes nappal(!) becsöngetnek lakásokba, arra kérve a lakókat, hogy engedjék be, hadd végezzék a munkájukat - aztán meg a lakó a hülye, amiért jófej volt.
Mert tényleg, a II. lehetőség lenne a jó? Azaz ha ezek után becsöngetnek hozzánk, akár szórólap, akár pl. meleg vízmérés vagy hasonlók kapcsán, akkor az a helyes megoldás, hogy akadályozzuk a munkájukat? Elvégre ezzel a bűnözőket is biztos kint tartjuk?
Ugyanis a cikkben nem szerepel az, hogy egész pontosan miként is ellenőrizhetjük le a leghatékonyabb módon, hogy az illető tényleg szórólapos, vagy vízmérő emberke, etc. Pedig kötelessége lett volna tájékoztatni, hamár elítéli az embereket a "jóhiszeműségükért". Ezt a cikk nem teszi. Nem tájékoztat, mindössze hatásvadász módon bizalmatlanságot ébreszt másokban. De hé, hát az újságírónak nem is az a feladata, hogy felvilágosítsa az embereket, hogy tájékoztassa az őket körülvevő világról, neki csak a látogatottságot kell szem előtt tartania, ha az emberek mondjuk hisztériázni kezdenek, és félni kezdenek az őket körülvevő világtól, az az ő bajuk, nem?
De ez még mindig csak egy része annak, amiért klaviatúrát ragadtam.
Ugyanis a cikk olvasása közben felmerült bennem: miért is lenne az természetes, hogy fényes nappal szórólaposoknál betörőktől kelljen félnem? Mert a cikk hozzáállása ezt sugallja.
Azt sugallja, hogyha kirabolnak, akkor az teljes mértékben az én hibám, mert én voltam az idióta. Ne is fussak rendőrhöz, abszurdum lenne, úgyse kapnák el őket, meg aztán miért is törnék magukat - tetszettem volna jobban odafigyelni, és nem plusz munkát adni nekik.
És ez az, ami ugyan nem újdonság, de mostanság újult erővel tapasztalom magam körül: amikor az áldozatot teszik felelőssé. "Azért raboltak ki, mert hagytad magad!" vagy "nem erőszakoltak volna meg, ha nem illegeted magad!" Könnyű, mert azzal áltathatjuk magunkat, hogy velünk úgysem történhet meg, illetve hogy nem tartozunk semmivel az áldozatnak, mert az megérdemelte - és ezt úgy biztosítjuk, hogy még egyet belé rúgunk.
A cikk ezt a hozzáállást erősíti. Meg az előítéleteket. Nem tesz mást, csak elítéli az embereket, mert nem a legrosszabbat tételezték fel másokról - és nem megy bele, miként védhetné ki az esetleges átveréseket, vagy mégis, mi a teendő akkor, ha megtörténik a baj.
Komolyan, a szerzők nem erőltették meg magukat, mégis úgy viszonyulnak az egészhez, mintha az emberek éjszakára tárva-nyitva hagynák lakásuk ajtajait, vagy bedőltek volna egy "támaszd fel Jézust a pénzeddel"-féle baromságnak. És érezzem én magam hülyén.
De álljunk csak meg! Szerintem meg nekem jogom van ahhoz, hogy fényes nappal ne kelljen félnem. Ha egyszer képes vagyok arra, hogy csak zebrán, csak zöldön keljek át, hogy mindig legyen lámpa a biciklimen, hogy ne dohányozzak nyilvános helyeken és ne igyak utcán, hogy ne hangoskodjak este, hogy mindig igazolható legyek, ha ezekhez a dolgokhoz tudom tartani magam - akkor igen is elvárhatom, hogy fényes nappal ne kelljen attól rettegnem, hogy az embertársam nem-e akarja megenni az agyvelőmet, hanem legyen kihez fordulnom. És ez esetben ne én legyek a hülye, mert megbíztam másokban.
Mert mit sugall ez mindenkinek?
Az egyszeri embernek azt, hogy igen is legyen barom azokkal is, akik meg sem érdemlik, mert jobb biztosra menni. A bűnözőknek meg azt, hogy hajrá, itt ez a módszer, kipróbáltuk, bevált, a lakót fogjuk hülyének tartani.
Mert amúgy az ilyen embereknek nehezebb dolga lenne, ha nem fordulunk el egymástól, ha nem félünk, ha nem osztanak meg.
"Egy épülettel arrébb idős hölgy vette fel a kaputelefont. Miután elmondtuk a hazugságot, kérdés nélkül engedett be. Csöngettünk az ajtajánál is. Csak résnyire nyitotta ki, átadtuk neki az újságot. Ennyi is elég arra, hogy valaki rárúgja az ajtót, és mindenét elvegye."
Magyarán ne nyiss ajtót, hanem kuporogj a sarokba és félj. Akkor is, ha fényes nappal van.
Pedig minél jobban visszahúzódunk, minél nagyobb területről mondunk le, annál inkább lehetőséget adunk az ilyen embereknek. Pont ezt nem kellene.
Pont az nem kellene, hogy minden csöngetés mögött ártó szándékot lássunk, pont ennek nem kellene természetesnek lennie. Igen, vannak ártó szándékú emberek - de ha elfogadjuk, hogy fényes nappal is nekik kell többségben lenniük, azzal pont veszítünk ellenük.
Nagyon sok konfliktus mellesleg pont abból fakad, hogy a legrosszabbat feltételezzük a másikról. Nem ennek kellene az elfogadottnak lennie, mert ez a hozzáállás csak árt nekünk. És basszus, ha bajban vagyunk, akkor tényleg legyen már kihez fordulnunk.
A cikk lusta, igénytelen és ártalmas, mert nem kínál megoldást a rablások elkerülésére és visszaszorítására, nem tájékoztat, nem ad információt, mennyire is kell rettegnünk a rablásoktól, a rablások meglétét és az ellenük való tehetetlenséget pedig nem ítéli el - egyedül az embereket, amiért azok megbíznak társaikban. Ez teszi társadalomellenes ostobasággá.
Ellenben megvan a következő cikk témája: javaslom, látogassanak el a boltba ugyanebben az időpontban, vegyenek egy doboz cigarettát, aztán csóválják a fejüket, hogy a "kislány kinyitotta a kasszát, hogy visszaadjon, pedig Józsi leüthette volna, mert a bizti őr éppen nem arra nézett."
Azt már nem fogom elolvasni, mert nem szeretem, ha hülyének néznek, és tőlük akár így is maradhatok.

Nincsenek megjegyzések: