2013. december 31., kedd

Évi számvetés



Itt az év utolsó napja, ennek örömére számot veszek, mi mindent tettem idén.

- Tanultam sok szép és érdekes új dolgot, többek között JavaScriptet, PHP-t, Ruby on Railst, Adobe Illustratort és Flash-t, valamint adatbázis-kezelést. Emellett még többet tudtam meg a HTML-ről, CSS-ről, Adobe Photoshopról és Premiere Próról.
- Voltak valódi megrendelőim
- Találtam gyakornoki munkát jövő félévre
- Voltam Koppenhágában, haverkodtam a kis hableánnyal
- Ösztöndíjt nyertem Írországba. Így az őszi szünetben meglátogató barátaimmal voltam Waterfordban, Tramore-ban, Blarney-ban - a kastélyban is, bár a követ nem csókoltam meg -, Corkban és Thomastownban, ahol a Mikulás sírját kerestük, meg is találtuk, de mint kiderült, magánterületen van
- Utaztam komppal a viharos Ír-tengeren
- Voltam Londonban. Láttam a Big Bent, a Westminster apátságot, a Buckingham-palotát, a Trafalgar square-t (ami annyira angol, hogy juszt sem tér), a Chinatownt, a Sohót. Meglátogattam a Nemzeti Képtárat, a British Museumot, a Tömlöcöt, a Panoptikumot, valamint a Forbidden Planetet - és egy másik, kisebb képregényboltot. Voltam egy igazi pubban - ahol finom a narancslé.
- Idén számos cikkem jelent meg:
~ 15 cikk az SFmagon. Ebből egyet lefordítottak angolra, egyet pedig leközölt az lfg is.
~ 13 cikk a Fantazmón.
~ 6 cikk a kilencedik.hun
~ 1 cikk a cinegordottk oldalán
~ 1 cikk a Fandomban
~ valamint részt vettem 8 közös cikkben és csoportinterjúban (úgy is, mint alany, és úgy is, mint faggató, méghozzá China Miéville-é) a fenti oldalakon
~ 1 korábbi cikkemre egyik kedvenc íróm könyvéhez írt előszavában hívta fel a figyelmemet az a magyar író, aki megszerettette velem az előbbi úriembert, és akinek írásait kölyökkoromban tonnaszám faltam (melyek közül az egyik számomra továbbra is kedves sorozatról idén jelent meg tőlem kettős cikk)
- Végezetül, de nem utolsó sorban, besegítettem barátaimnak az X-Embörök képregény megjelentetésében

2013. december 30., hétfő

2013. december 27., péntek

Karácsonyi ajándékok

Lassan elvonult Karácsony a fejünk felől, én pedig a bejgli által felszedett kilókon túl két képpel lettem gazdagabb.

Kisebbik pót-húgom - Süni, almával


Nagyobbik pót-húgom - Hangyászsüni

2013. december 17., kedd

Karácsonyi ajánló


Egy hét múlva itt a karácsony, ennek az SFmagon örömére összeszedtük, idén milyen alkotásokkal örvendeztethetitek meg fantasy-rajongó ismerőseiteket.

2013. december 12., csütörtök

X-men: Apokalipszis


Még mozikban sincs az új X-men film, már tudjuk az azt követő rész alcímét és főgonoszát.

2013. december 6., péntek

Isten Veled, Mandela!


Ma hunyt el kilencvenöt évesen Nelson Mandela. Hosszú és eredményes életet élt, ami mellett én sem mehetek el szó nélkül. Bevallom, mégis kicsit gondban vagyok, mégpedig fiatalkorom miatt. Mióta az eszemet tudom, még inkább, mióta a szótáramba felvettem a "más országok", "politika" meg "történelem" kifejezéseket, ő már Dél-Afrika elnöke volt. Már rég kiengedték a börtönből, ahol 27 évet töltött - ennyi idős vagyok most én.

Olvasom, mennyi minden volt ő, mennyi mindennek tartották őt - királyi sarjnak, terroristának, börtönlakónak, államférfinek -, és mire én megismertem, már egy öregúr volt, aki bölcsen mosolygott a fényképekről.

Mondom, fiatal vagyok, de most konkrétan kisfiúnak érzem magam. Ugyanis egy kisember szemében ezek az öregurak mindig is öregurak voltak, nem egy ív végét jelentik ők, hanem magát az ívet. Nem ismertem Mandelát, a királyi sarjat, nem ismertem Mandelát, a terroristát, nem ismertem, mint 46664-et, de ismertem Mandelát, az államférfit. És mint minden kisfiú, én is hálás vagyok, hogy egy öregúr nem abban az állapotban adta át nekem a világot, amiben találta.

Isten Veled, Mandela! Nyugodj békében.

2013. november 28., csütörtök

Körkérdés képregényekről



Amiben olyan szakértőket kérdeznek, mint Juhász Viktort, az Amerikai istenek fordítóját, Németh Vladimirt, a Fu-max ügyvezetőjét, és szerény személyemet.

2013. november 26., kedd

10 szuperhős-csapat - 1. rész


Mi a jobb egy szuperhősnél? Egy szuperhős-csapat! Szemügyre vettem a tíz legjobb szuperhős-társulást; az első felét már olvashatjátok is a fantazmo oldalán!

2013. november 14., csütörtök

Cherubion-cikk 1. rész



Gyerekkorom egyik kedvenc magyar fantasy-sorozata volt az Éj és a Hajnal-trilógia, ami számomra továbbra is a legkedvesebb magyar fantasyvilág. Hogy miért szeretem? Kiderül kettős cikkemből, melynek első része már olvasható a fantazmo oldalán.

(Az pedig már csak hab a tortán, hogy ez a kétszázadik bejegyzésem. :) )

2013. november 11., hétfő

Avempartha, az elfek tornya

Az első Riyria-krónikákat jópofának tartottam. A másodikat viszont csak simán jónak. Hogy miért? Megtudhatjátok a kilencedik.hu oldalán megjelent kritikámból.

EpicLine magazin 1-2

Új képregényes havilap jelent meg az újságárusoknál, ami kizárólag magyar alkotók műveit publikálja. Az első két számáról írt ismertetőmet az SFmag oldalán olvashatod.

2013. november 10., vasárnap

5. Képregényfesztivál

Idén is megrendezésre kerül a Szegedi Képregényfesztivál. A helyszín továbbra is a Somogyi Könyvtár, az időpont november 16. (jövő szombat) 10-18 óra. További részletekért katt a linkre!

2013. november 2., szombat

Minden napra egy gonosz


Október 30-án ért végére Németh Gyula a projektjének, amit tavaly Október 31-én kezdett el. Az ígéret a következő volt: minden nap új filmes gonoszról készül portré. Az ígéret, amit meg is tartott. Amiért én csak a kalapomat tudom emelni. (A fenti képben a Kurgán látható a Hegylakóból.)

2013. október 30., szerda

10 dolog, amit tudni kell az X-men: Az eljövendő múlt napjairól

Jövőre mozikban az új X-men film. Ennek örömére összeszedtem szépen pontokban mindazt, amit tudni szerettél volna róla!

2013. október 24., csütörtök

10 fantasy laikusoknak



Melyik az a 10 fantasy, amit mindenkinek érdemes elolvasni? Összeállítottam egy listát, elsősorban laikusoknak, de talán más is talál rajta kedvére valót.

2013. október 15., kedd

Az Első Törvény - képregény

A penge maga kimondottan tetszett, de milyen vajon a belőle készült képregény? Utánajártam, és a kilencedik.hu oldalán meg is írtam a véleményem.

2013. október 10., csütörtök

2013. október 9., szerda

A dobogós öt

Íme, a második fele a 10 ikonikus szupergonosznak a fantazmo oldalán. Plusz: a kilencedik.hu-n a többi stábtaggal válaszoltunk néhány kérdésre Batman hetek alkalmából.

2013. október 8., kedd

10 ikonikus szupergonosznak mennyi a fele A gyilkos tréfa újrájával?


Valószínűleg továbbra is öt, és erről az ötről olvashattok a nemrég indult fantazmo oldalán megjelent cikkemben. A második fele nem sokára következik. Addig is, a kilencedik.hu leközölte újra Batman hét alkalmából A gyilkos tréfa cikkemet.

2013. szeptember 29., vasárnap

Trónbitorlók

Megjelent legújabb cikkem a kilencedik.hu oldalán, a Riyria-krónikák első részéről, a Trónbitorlókról.

2013. szeptember 24., kedd

Gyermekori filmek és félelmek az SFmagon

Az SFmag is leközölte kettős cikkemet a Labirintus és a Visszatérés Óz földjére c. filmekről. Aki még nem olvasta, az most pótolhatja!

2013. szeptember 22., vasárnap

Magyarországról, szeretettel

Olvasható az ismertetőm John Boland - Magyarországról, szeretettel c. regényéről a kilencedik.hu oldalán.

About a contemporary Hungarian fantasy novel...

My review about Zoltán László's new novel is available now in English as well!
(Angolul nem tudók meg olvashatták - vagy pótolhatják - itt.)

2013. szeptember 17., kedd

Szuperhősök robotok ellen

Legújabb cikkemben a közelgő szuperhősfilmek robotokhoz való hozzáállásáról értekezek. Jó olvasást!

2013. szeptember 9., hétfő

Sötét Lovag város nélkül

Elindult a kepregeny.net utóda, a kilencedik.hu, és már olvasható is rajta Nolan Batman szériájáról írt cikkem.

2013. szeptember 3., kedd

Sárkányölő


Megjelent a Sárkányölő c. filmről írt kritikám az SFmagon egy nemrég indult rovat, a RETROMOZI keretein belül. Jó olvasást!

2013. augusztus 30., péntek

Idei Hugo-díjra jelölt képregények


Az idei Hugo-díjra jelölt képregények közül kettőről is írtam. Az egyik elfért a közösbe. A másik külön került.

2013. július 25., csütörtök

Spellwright kritika

No, visszatértem a nyaralásról, és addig kijött Spellwright kritikám az SFmagon. Jó olvasást hozzá!

2013. július 13., szombat

Egy Zöld Lámpás végzete

Megjelent az első cikkem a cinegordottk oldalán Alan Moore Zöld Lámpás sztorijairól. Jó olvasást!

2013. július 3., szerda

Büszkeség és balítélet meg már megint a listázás

Hiába, no, hallom, hogy megint listázni kell, ítélkezni, többek között azokat is, akik nem hajlandók ítélkezni.

Nem sokára itt a Budapest Pride, és ennek örömére létrehozták "A nagy köcsög adatbázist". Nívós tartalom, nívós forma, nívós cél. Röviden, tömören arról van szó, hogy nyilvánosságra hozták azok listáját, akik Facebookon bejelölték, hogy ők bizony elmennek a Pride-ra. Tették ezt azért, mert nem tűrhetik, hogy akár a "buzik", akár a "buzibarátok" csak úgy megússzák. Elvégre egy normális ember vasalt bakanccsal próbálja kiverni másból a buziságot, persze csak és kizárólag annak lelki üdvéért, vagyis merő altruizmusból.

Tessék, itt a lista!

Ki tudja, lehet, hogy éppen az egyik szomszéd, vagy az utcában lévő kisbolt eladója, esetleg egy munkatárs pofája vigyorog vissza ránk.

Tehát, ha ismerőst látunk, akkor leszünk szívesek átkopogni hozzá, mondjuk este tízkor, amikor biztos otthon van, hogy mégis hogy képzeli ezt. Elvégre, ha egy ismerősről kiderül valami, akkor az a normális, hogy elítéljük, ahelyett, hogy megpróbálnánk megérteni. Mert ez esetben mégis olyasvalakiről van szó, akihez - remélhetőleg - eleddig emberként viszonyultunk. Ahhoz pedig hozzátartozik az, hogy olykor megértjük.

No, tisztázzunk pár dolgot, mielőtt továbbmennénk! Ez a lista már alapból nyilvános volt, tekintve, hogy egy Facebook eseményről van szó. Ebből nyilvános adatbázist összeállítani akkora erény, mintha fognánk egy telefonkönyvet, kigyűjtenénk a Kovácsokat és a Tóthokat, és a listát nyilvánosságra hozzuk azzal, hogy ezeket az embereket nem szeretjük. Nem, nem igaz, mert abban is több munka lenne.

De azt hiszem, még mindig összekeverjük a szezont a fazonnal. Ugyanis ennek az egész eseménynek pont a nyilvánosság a lényege. Arról szól, hogy a melegek felvállalják magukat, kimennek az utcára, megmutatják, hogy ők is emberek. Azok, akik meg heterókként bejelölték az eseményt, azt hozzák nyilvánosságra, hogy őket bizony ez nem zavarja.

Ezek után ezzel indítani a bejegyzést:

Idén sem hagyjuk rejtőzködni a buzikat.

Irtó nagy sötétségre vall. Mintha napnyugtakor páran kiállnának a dombra, kezüket a halántékukra tennék, majd azt zsolozsmáznák, hogy "menye-menye-mennyen le a Nap"! Aztán meg nem lement, nézd mán?

Persze, most mondhatnánk, hogy legalább a felütés már őszintén tartalmazza az egész sava-borsát. Meg hát ha az egész nyilvános, akkor hol is a probléma?

A probléma ott van, hogy valakik fogják ezt a listát, és úgy viszonyulnak hozzá, mintha McCarthy adta volna a kezükbe. Nem A nem vénnek való vidék és Az út szerzője. A másik, akinek komoly ambíciói voltak politika terén. De persze őt simán lecserélhetném valamelyik csinovnyikra a rendszerváltás előttről.

Akárhogy is, beidegződés az, hogy a lista jó. A lista hatalom. A lista azt jelenti, hogy mi mindent tudunk rólad, te meg semmit nem tudsz rólunk. Éppen ezért mi beléd tudunk rúgni, de te csak árnyakba rúghatsz vissza.

Nem egyszer láttam, hogy valaki büszkén vállalja a hovatartozását politikai fronton, csakhogy utána az ajtajába Dávid-csillagot karcoljanak gondos kezek. Nem azért, mert az illető zsidó lett volna. Egyszerűen azért, mert az elkövetők gyűlölték a zsidókat. Gyűlölték az adott pártot. Tehát, a kettő között egyenlőségjelet vontak, és lőn! Mindamellett, hogy úgy voltak vele, hogy zsidónak lenni továbbra is szégyen, mert hát mégis csak megszégyenítés eszközeként használták. A megszégyenítést pedig az elhallgattatás eszközeként, mert azt könnyebb, mint meghallgatni.

Egyszer sem vállalta senki fel a tettet. Egyrészt, mert ahhoz gerinc kell. Másrészt, mert ezek az emberek az anonimitás mögé rejtőznek. Nem kell azt mondaniuk, hogy ők voltak konkrétan azok, akiknek nem szimpatikus ez a hozzáállás. Tehetünk ilyenkor nyugodtan úgy, mintha a Társadalom keze lettünk volna. Voltaképpen maga a Társadalom véste fel azt a jelet, ami egy normális társadalomban nem tartalmazna semmi negatívumot, egyszerűen olyan lenne, mint a Kovács vezetéknév, de a normális társadalom nem is nagybetűvel írja a nevét. Mert hát ez azt jelenti, hogy Mi képviseljük A Társadalmat, hozzánk kell igazodni. Ha Mi valakibe belerúgunk, azt a többség érdekében tesszük, tehát Mi vagyunk a Jófiúk.

De mégsem vállaljuk fel, kik vagyunk. Nem, mert akkor még a végén minket ítélnének el, márpedig az a mi kiváltságunk! Ha minket ítélnek el, azt nem tudjuk elviselni, akkor alvás előtt nedvesre sírjuk a kis párnánkat. Nekünk is vannak érzéseink, no.

Ez a krédója ennek a listának is. Ha petíciót gyűjtenének a Pride lezárására, nos, azzal se értenék egyet, de jóval gerincesebb, tiszteletreméltóbb hozzáállás lenne. Akkor az ő nevük, az ő aláírásuk lenne ott azon a listán, felvállalták volna magukat. Ahogy az általuk elítélt emberkék is teszik. De úgy látom, ez egy olyan hozzáállás, amit megérteni, amit értelmezni nem sikerült a tisztelt uraknak.

Én speciel nem jelöltem be a részvételt a Facebookon, tehát az én "pofám nem vigyorog vissza" ott senkire. Mégsem mehetek el szó nélkül emellett a hozzáállás mellett.

A vicc az egészben, hogy pont ez a mentalitás az, ami indokolttá teszi ezeket a felvonulásokat. Egy olyan társadalomban, ami elfogadná a melegeket, nem lenne felvonulás, mert senki nem érezné szükségességét, hogy összeszedje a bátorságát és felvállalja magát (ettől függetlenül ha el is jutunk oda, most már olyankor is lesz, megemlékezésül egy küzdelemre). De egy olyan társadalomban elő nem fordulhatna az, hogy az a természetes, hogy valakinek titkolnia kell kilétét, de mi ennek ellenére ezt nem hagyjuk, utánamegyünk, és előszedjük.

De most hagyjuk egy kicsit a társadalmat. Hagyjuk egy kicsit a korábban említett krédómat is, hogy nem hiszem, van jogunk beszólni mások életébe, hogy kit szeressenek, satöbbi. Most egy kicsit maradjunk mi: ti, drága barátaim, a listátokkal, és én.

Nem várom el, hogy a fent leírtakat megértsétek. Gondolom, el sem olvastátok tisztességesen, levontátok a következtetéseteket, hogy ez nem vereget hátba minket, tehát egy mocskos szarházi. Lelketek rajta. A fent leírtak nem nektek szóltak. Azoknak az embereknek szólt, akiket meg akartok félemlíteni, hogy nincsenek egyedül. Azoknak az embereknek szólt, akik idegenkednek a homoszexualitástól, de jóravaló, rendes emberek, hogy tudják nem ez a helyes út, hogy nem őket képviselitek. Azoknak az embereknek szólt, akik külföldről pillantanak haza, hogy tudják, nem minket képviseltek. Ez mindenki másnak szólt.

A következő viszont nektek szól: amellett, hogy bosszantotok, mulattattok is. Mulattat a gondolat, hogy komolyan azt hiszitek, ti vagytok a mérce. Drága barátaim, egy átlagember számára nem megtiszteltetés közétek tartozni. Egy átlagember számára az nem megtiszteltetés, ha egy sorban említik őt veletek.

Nem fognak csápolni, hogy bizonyítsanak, hogy megfeleljenek nektek, hogy aztán kedvetekre válogassatok közülük. Nem lesznek álmatlan éjszakáik, mert nem tartozhatnak közétek, mert nem akarnak közétek tartozni. És nem azért, mert idegenkedtek valamitől, hanem a módszereitek miatt. Ami ostoba, gyáva, embertelen.

De talán nem is várhatok tőletek mást. Könnyes szemek között elsírtátok, hogy "már nem is használhatjuk sértésként a zsidót vagy buzit, mert mások megsértődnek!", amely hozzáállástól a teljes Monty Python-gárda összecsinálná magát, olyan abszurd. Elbújtok olyan eszmék mögé, mint haza vagy társadalom, amikért ki kellene állni. Szerettek belerúgni másba, de nem bírjátok a rúgásokat.

Ez másokat felháborít. Szerintem azért, mert még mindig vannak elvárásaik felétek szemben. Tudom, ez titeket taszít, mert mi az, hogy elvárnak tőletek bármit, de gondolom azért teszik, mert valahol a lelkük mélyén hisznek bennetek. Én azonban már túljutottam azon, hogy megpróbáljam felnyitni a szemetek, vagy hogy a lelketek simogassam. Őket frusztrálja a hozzáállásátok, engem a bosszúság ellenére mulattat.

De csak a mihez tartás végett: mulattat, valahányszor felhozzátok, hogy ha a másik elítél titeket, akkor voltaképpen ő sem jobb nálatok - mert akkor nagyon jó véleménnyel lehettek magatokról. Mulattat az, hogy egy olyan hozzáállásért kampányoltok, amivel nem tudtok mit kezdeni, mert ugyan nem hisztek a megértésben, de elvárjátok. Büszkék vagytok arra, hova tartoztok, de nem tesztek meg érte semmit, hogy miattatok büszkén lehessen ugyanoda tartozni.

Nem álltok ki senkiért, inkább kihasználjátok más félelmeit és tudatlanságát. Ezért ha valaha is tényleg valami fenyegetné ezt az országot, megkérlek titeket, álljatok át a másik oldalra, mert minél többen csatlakoztok hozzájuk, ők annál kevesebben vannak. De persze akkor valószínű, hogy árkon-bokron túl lennétek.

Azt gondoltok rólam, amit akartok, mert ha azért egy szörnyeteg vagyok, mert pl. kiállok a szomszédomért, ahelyett, hogy megfélemlíteném, ott nincs miről beszélnünk. Onnantól kezdve eljátszottátok az esélyetek arra, hogy meg akarjalak titeket érteni. Amilyen az adjon Isten... akkor is, ha "hát egy libsinek kötelessége nem úgy állni hozzánk, ahogy mi tesszük!" Ki mondta, hogy az vagyok? Elmondhattok bárminek, de ez nem jelenti azt, hogy az vagyok.

Lehet persze megfélemlítést meg erőszakot alkalmazni, de attól a dolgok még nem változnak. Hiába versz valakit, attól nem kerül még egy hold az égre, és más sem fog változni.

Nem kell megértenetek. Másokkal szemben én ezt nem várom el tőletek. De felnőtt emberek vagytok, így ha pofára estek, mert hülyék voltatok, én nem foglak felkarolni titeket. Nem fogom félig szomorkásan, félig megértően azt mondani, hogy lám, lám, ugye, hogy nem érte meg? Nem fog érdekelni, mert ezeket a köröket már ezerszer leróttuk.

Untat, ahogy egy épeszű embert is untatja, ha ezredjére kell rászólni a hülye gyerekre, ne a nyitott benzintartály fölött dohányozzon.

És a miheztartás végett: innentől kezdve minden anonim hozzászólást automatikusan törlök a blogomról. Mert nemcsak szólásszabadság van, de szólásfelelősség is, és szerintem a minimum, hogy elvárhassam, mások is felvállalják a kilétüket, ha én megteszem.

2013. június 26., szerda

Vasember 3


Vasember újra keresi a helyét a Bosszúállók után. Azért van valami bája annak, hogy két vastartalmú kollégáról írtam a tündérek után - paranoiás félelem? A tündéreknél az ember nem lehet elég paranoiás! :)

2013. június 25., kedd

Acélember


Láttam az új Superman filmet. A véleményem az SFmagon olvasható őkelméről.

2013. június 24., hétfő

Szentivánéji álom után

Tegnap volt Szent Iván éjjele. Ennek alkalmából összegyűjtöttük az SFmagon kedvenc tündérképeinket az SFF irodalom és képzőművészet világában. Ha hiányoltok a listáról valamit, bátran egészítsétek ki a saját kedvenceitekkel! :)

2013. június 11., kedd

László Zoltán: Egyszervolt


Megjelent a legújabb cikkem az SFmagon, László Zoltán új regényéről, az Egyszervoltról. Ha kíváncsi vagy, milyen lenne a magyar Sosehol, akkor csak ajánlani tudom!

2013. május 31., péntek

A fiúk már csak ilyenek...

A napokban Kate Elliott hívta fel a figyelmemet egy cikkre, ami arról szólt, miért is nem jó kifogás az, hogy a fiúk már csak ilyenek. Mivel magam is férfi vagyok, ezért az ilyenek előtt mindig veszek egy lélegzetet, mielőtt elolvasom, mint aki felkészül lélekben egy fejmosásra. De elolvasom, mert egy embernek kötelessége meghallgatnia mások véleményét.

A cikket magát elolvasva viszont meglepődtem, ugyanis arról szólt, hogy egy kislány homokvárát folyton lerombolta egy - de nem mindig ugyanaz a - fiú, és a másik szülő mentsége volt a fenti mondat. Amit furcsálltam, tekintve, hogy nálam ez sosem volt kifogás. Lehet, hogy benne van a pakliban az, hogy van egy egy évvel fiatalabb húgom, és ez esetben én voltam a nagyobb, de nem hiszem, hogy anyukám egyébként is elnézte volna ezt a hozzáállást. Szóval, alapból furcsállottam ezt a mentalitást, mert nem hiszem, hogy természetesnek kellene lennie. De a cikk nem ér véget, továbbmegy és párhuzamot von e között a mentalitás és a nemi erőszak alól való felmentés között. Ez tipikusan egy olyan téma, amitől rengeteg férfitársam kezdi el forgatni a szemét, és azt mormogja a fogai között, hogy "bolhából elefántot", és hogy voltaképpen ilyenről szó sincs. Szerintem azonban sokkal általánosabb dologról van szó, ami nem korlátozódik a nemi erőszakra, és ami valóban egy extrém megnyilvánulása a problémának, amit a fenti mentalitás okoz, de ettől függetlenül része.

Az első dolog, ami eszembe jutott a kastélyromboló kissrácról meg az elnéző buksisimogatásról az az, hogy ezzel azt erősítjük a férfiakban, hogy ne tiszteljék egy nő munkáját. Már pedig ez a hozzáállás létezik - tudom, mert egy egyedülálló anya nevelt fel, és minél kevesebbet mesélek az apámról, annál jobb. Nem tagadhatjuk le, nap mint nap lehet találkozni ezzel a hozzáállással, ez vesz körül minket. Egy férfi - és ezt férfiként mondom - rendelkezik azzal a kiváltsággal, hogy a Teremtés koronájának tekintse magát, akkor is, ha egy nő intézett minden fizikai és szellemi munkát. "De ha egy nő képes volt erre, akkor nekem biztos nem lett volna kihívás!"

Ismerek olyan nőket, akik akár segédekként, akár titkárnőkként le kellett szervezniük egész rendezvényeket, csakhogy aztán főnök úr gondoljon egyet, és Ádámtól-Évától kelljen újrakezdeni az egészet - ha pedig valami fiaskó alakult ki emiatt, akkor persze a főnök úr üvöltözzön velük anélkül, hogy meghallgatná őket.

Gondolom, most akadnak olyanok, akik elintéznék azzal, hogy "én nem ilyen vagyok, miért kell olvasnom ilyet?" Alapvető baj társadalmi problémák kapcsán születő viták esetén, hogy sokan személyes támadásként élik meg, akkor is, ha nem ellenük szól, mikor az ennek kapcsán születő cikkek célja nem az ítélkezés, hanem hogy rávilágítsanak egy problémára. Pedig az a helyzet ezekkel a jelenségekkel, hogy sokkal nagyobbak és átfogóbbak, hogy el lehessen intézni ennyivel.

Igen, létező jelenség, hogy egy férfi ne tisztelje egy nő munkáját. Ahogy az is létező jelenség, hogy egy férfi főnök azt a női beosztottját favorizálja, aki hajlandó lefeküdni vele, szemben azzal, aki nem, vagy neki nem tetsző, de kompetensebb. Ahogy a szereposztó dívány is egy létező jelenség, ahol a tehetségnél fontosabb... nos, azt hiszem, tudjátok, miről beszélek. Ismerek olyan nőket, akik találkoztak ezzel.

És ezzel el is érkeztünk a nemi erőszakhoz. Az erőszak ugyanis az, amikor kényszerítünk valakit az aktusra, és ezt bizony nemcsak úgy tehetjük, hogy letépjük róla a ruháját és lefogjuk, hanem más módon, például hogy ettől tesszük függővé a jövőjét. Anyuka nincs agyon fizetve? Ha tényleg szereti a gyerekeit, szétteszi a lábait. Tényleg az az álmod, hogy énekesnő légy? Akkor, kisanyám, képes leszel meghozni ezért áldozatokat! Ne ágálj, mert ezzel mindketten jól járunk!

De hát a férfiak már csak ilyenek... upsz!

Ilyenkor persze mi férfiak előszeretettel kezdjük el magyarázni, hogy asszonypajtás nem jól látja. Túlreagálja, vélt sérelmeken füstölög, olyanból csinál problémát, ami nem létezik. Ez pedig egy ritka veszélyes hozzáállás - az, hogy fenntartjuk a jogot, hogy eldöntsük, mi számít sértőnek. Mert ez esetben mindig az lesz a sértő, amiben mi érezzük találva magunkat, sosem az, amiben mások. Ebben az esetben egyedül nekünk van jogunk sértve érezni magunkat, sosem másoknak. Ebben az esetben mindig mi vagyunk azok, akiket meg kell érteni, sosem mások. Ezt pedig önzésnek hívják.

Előfordul ugyanis, hogy megsértünk másokat, akkor is, ha nem áll szándékunkban. Mégis, gyakran találkozok olyannal, hogy valaki egyszerűen képtelen elfogadni, hogy ő sértő lehetett. Ó, talán képes pár szóban elnézést kérni, csakhogy aztán az egészet semmissé tegye azzal, hogy kijelentse, egyébként meg rossz az, aki rosszra gondol, az ő készülékében van a hiba, hadd ne keljen ezt a jövőben magyaráznia, már az is elég nagy baj, hogy most kellett. És ez is csak azért volt, mert hát látja mindenki, ő tisztességes nevelést kapott! Van amikor egyébként még csak erre sem futja...

Másik magyarázat, hogy az egész csak vicc, nem kell komolyan venni! Ahogy a kissrác is csak játszott, őt sem kell! Játsszunk nyílt lapokkal: velem is előfordult, hogy poénkodni akartam, és az eredmény, ne szépítsünk, egy suttyóság lett. Nem volt szándékos, nem akartam rosszat, mégis megtörtént. Itt tehát szó sincs arról, hogy csak kész akarva lehet elkövetni ilyesmit, de ilyenkor bocsánatot lehet kérni, és nem kötni az ebet a karóhoz.

Sok férfitársamban ugyanis azt látom, hogy átmennek a másik végletbe és rögtön azzal jönnek, hogy ők nem mondhattak rosszat, mert ők nem nőgyűlölők, mert a nőgyűlölők verik a nőket, ők gonoszak, ő pedig nem lehet gonosz. De az ember lehet bunkó - és minél kevésbé vagyunk hajlandóak ezt elfogadni ezt, annál hajalmosabbak leszünk bunkók lenni.

Maradjunk csak a viccnél. Gyakran látok olyat, hogy valakik nyilvánosan viccelődnek mások rovására, és amikor rájuk szólnak, ne tegyék, ők vannak vérig sértve. "Ki vagy te, hogy be mersz szólni nekem? Mi csak éppen jól érezzük magunkat, te meg jössz és rontod a hangulatot? Te vagy az, aki nem vagy tekintettel mások érzéseire! Mindenki értette a poént, csak te nem!"

Ami baromság. Honnét tudod ugyanis, hogy ki hallja, ki látja a viccedet? Honnét tudod, hogy neki mik a tapasztalatai? Miért várod el, hogy tekintettel legyen az érzéseidre, ha te nem vagy? Miért várod el, hogy rögtön a legjobbat feltételezze rólad, hogy tudja, te egyébként egy nagyon rendes srác vagy, ha te ezt nem adod meg?

A valóság persze az, hogy ilyenkor sokan szeretnek elbújni a "mindenki" mögé. A "mindenki" mögött ugyanis nekik nem kell alkalmazkodniuk. Azzal védekeznek, hogy ez teljesen általános, más is ezt teszi, miért nem őket cseszegeted, aztán hozzáteszik, egyébként meg ez a probléma egyáltalán nem létezik, és nem veszik észre magukat. Sőt, szerintük te nem veszed.

De persze ezeknél a vicceknél sokszor nem is számít, hogy tényleg szellemesek legyenek. Lehetnek ostobák és durvák, a lényeg, hogy összekacsinthassunk, Mi nem vagyunk Ők. Hogy igazoljuk magunkat, pl. hogy ezek a titkárnők mind buták és csak egy dologra jók, és nem mi választunk úgy. Meg azt is, hogy kemény legények vagyunk, nekünk ne szóljon be senki, mert azt nem bírjuk.

Említettem kicsivel fentebb a nőverőket. Sajnos ez is egy létező probléma, olyannyira, hogy egy képviselő brutálisan megverheti élettársát, egy alpári nagy ostobaságot a képünkbe merjen hazudni, és mandátumát megőrizve azon morogjon, mi az, hogy őt támadások érik!

Félreértés ne essék, ez nem egy politikai probléma, hanem társadalmi. Mi vagyunk azok, akik azt mondják, ilyen az élet. Mi vagyunk azok, akik azt mondjuk az áldozatoknak, jobb ha felkészülnek. Mi vagyunk azok, akik azt mondják, nem a mi bajunk. Nem fordíthatunk hátat, nem háríthatjuk át a felelősséget - az az ember ott fent minket képvisel, és teljesen képesek vagyunk elfogadni ezt.

És igen, sokszor képesek vagyunk az erőszak elkövetőit felmenteni, hogy biztos jó oka volt rá, hogy neki se könnyű, és valahol ő is áldozat. A legszörnyűbb az egészben pedig az, hogy tényleg, csak nem úgy, ahogy gondoljuk.

A minap olvastam cikket szintén Kate Elliott blogjáról, amiből megtudtam, Sir Patrick Stewart két alapítványt is támogat - az egyik bántalmazott nőknek és gyermekeknek, mivel gyerekkorában apja bántalmazta édesanyját; a másik tüzérségi sokkban szenvedő katonáknak, mivel apja is abban szenvedett, és ez közreműködött a bántalmazásaiban. Elmondása szerint az motiválta, hogy gyerekként tétlenül kellett néznie, amint apja bántalmazza az édesanyját.

Ez olyasvalami, amit én nagyon is meg tudok érteni, mert ezt én is átéltem. Emlékszem, mennyire zavart, hogy senkit nem érdekelt. És, hamár a lelki betegségeknél tartunk, emlékszem, a nagymamám volt az, aki nem volt hajlandó a fiát elengedni pszichiáterhez, mert az ő fia nem hülye. Mert mi van, ha az emberek el kezdenek beszélni, és inkább merjünk kimenni az utcára, minthogy merjünk hazamenni. Mi majd úgyis elhisszük, hogy a családban szeretet honol, már ha szeretjük a családunkat. Ne birkózzunk meg a problémával, inkább ne vegyünk róla tudomást, mert az mindenkinek jobb.

Nagyon sok probléma van, amivel szembe kell néznünk. Ez csak a jéghegy csúcsa volt, és ha most mindegyiken tüzetesen végigmennék, nem lenne az, aki elolvassa, mert oldalak százaira rúgna. De azt hiszem, a fenti benyomásomat a cikk kapcsán még jobban lerövidíthetem: az van ebben a kifogásban, hogy ne tiszteld a nőket.

És igen, vannak macsó férfiak, akik röhögnek az asszony menzeszén, aztán ha náthát kapnak, megírják a végrendeletüket. És vannak, akik már csak azért is a kevésbé kompetensebb nőt maguk mellé venni, hogy elmondhassák, nélkülük sehol sem lennének. Vannak olyanok, akik betiltanák az abortuszt, majd kényszerítik a szeretőjüket, hogy menjen el. Vannak olyanok, akik szerint egy nő szüljön öt gyereket, de a munkatársaikkal aláíratnának a szerződésükben azt, hogy öt évig még nem. És vannak olyanok, akik képesek egy ismeretlen nőt lekurvázni, majd még abban a mondatban hozzáfűzni, hogy őt mindenki hímsovinisztának tartja. Pedig ő csak akkor ver, ha kihozzák belőle az állatot. Hát miért kell belőle kihozni az állatot?

A házastársi erőszakról még annyit, hogy ugyan örülnék neki, ha a törvényben nem az lenne, hogy semmi közünk hozzá, és ezt valamiért az Istennek sem sikerül módosítani... de amennyiben végre módosul, akkor sem várhatjuk el, hogy majd állam bácsi megold mindent. Akkor is a mi felelősségünk, hogy felemeljük a hangunkat. A mi felelősségünk, hogy ne forduljunk el.

Tehetjük azt is, ami mostanság divattá vált, hogy megmondjuk a másiknak, majd ő alkalmazkodik hozzánk, de hosszú távon nem válik be. Sokan mégis ezt az utat választják, mert könnyebbnek tűnik, és inkább csodálkoznak, de ez már más kérdés. Mi ne ezt válasszuk, mert nem éri meg.

Ne fogadjuk el, hogy mi már csak ilyenek vagyunk. Mert lehetünk jobbak is.

2013. május 30., csütörtök

Isten Veled, Jack Vance!


Tegnap elhunyt a fantasztikus irodalom egyik legmeghatározóbb alakja. Jack Vance nem egy széles körben ismert és elismert alkotója volt a zsánernek, mint Asimov vagy Tolkien, megkockáztatom, neve semmit nem mond egy egyszeri kívülállónak. Pedig a műfaj számos írójára volt ő hatással, többek között Ursula K. Le Guinra, George R. R. Martinra, Michael Moorcockra és minden második szerzőre. A Haldokló Föld ciklusával megteremtette a fantasy egyik alműfaját, illetve hatással volt magára a szerepjátékok öregapjára, a D&D-re is. Színes és gazdag hagyatékot hagyott maga után, és jól esik azt hinnem, hogy egy olyan helyen van az öreg, ami meghökkentő, csodálatos, és mindezek ellenére végtelenül emberi - mert akkor hazaért.

Isten Veled, Jack Vance! Örülök, hogy ismerhettelek!

2013. május 25., szombat

Gond egy Higanyszál se...


Bryan Singer a napokban nagy vihart váltott ki twitter-bejegyzésével: a rendező ugyanis azzal válaszolt Joss Whedon ama bejelentésére, mi szerint igényt tart Higanyszálra és Skarlát Boszorkányra, hogy "én is".

Oké, egyelőre legalább is csak Higanyszálra, de ez nem változtat a lényegen. A döntést pedig internetszerte értetlenség övezi, ami nem kevés kiábrándultsággal társul. Ez utóbbi elsősorban Singer ellen irányul, elvégre mégis csak ő volt az, aki később mondta, stipstop. De az a helyzet, hogy én már Whedon bejelentésére sem repültem körbe a csillárt, és arra is az volt az első gondolatom, hogy miért is?

A valódi ok a kettős szerepeltetés mögött sajnos meglehetősen prózainak tűnik: mindkét stúdió magáénak akarja tudni a két karaktert. Higanyszál és Skarlát Boszorkány ugyanis egyszerre tagja az X-men és a Bosszúállók kánonnak. A két karakter, akik egy fura kvantumbizonytalansági állapotban leledzenek, mint Schrödinger macskája. Mindkettejükre mindkét stúdió igényt tarthat - az íratlan szabály az, hogy ki a gyorsabb. Vagy mégsem?

Elmondom, miért nem értettem Whedon döntését a két mutánsra: azért, mert annyi más új karakter közül választhatott volna, akik problémamentesen a Bosszúállók gárdáját gyarapíthatják. Darázs, Ms. Marvel, Fekete Párduc, Monica Rambeau, Vízió. Ugyanis bármennyire is bizonytalan a két karakter jövője, az apjuk, Magneto már lassan másfél évtizede a Foxnál van. És a gond az, hogy ha még nem is veszünk tudomást erről a rokoni kapcsolatról, Skarlát Boszorkáék a pályafutásukat a Mágnesesség Mesterénél kezdték. Ez pedig igencsak meghatározta a karrierjüket, ugyanis azért is csatlakoztak a Bosszúállókhoz, hogy bizonyítsanak maguk és a világ előtt, többek és jobbak szupergonoszoknál. A szerepnél, amire részben apjuk, részben a világ gyűlölete kényszerítette őket.

Bevallom, én alapból nem értettem soha, miért nem rögtön az X-menhez igazoltak át már a képregények világán belül, de ez már egy lefutott dolog. Ami a Bosszúállók filmet illeti, ott viszont alapból csak úgy adaptálhatják őket, hogy egy fontos jellemvonásuk hiányzik. Ezt lehet helyettesíteni, de az eredmény akkor is egy frusztráló űr. Lehetnek az eredményei egy elbaltázott szuperkatona-kísérletnek. Lehetnek embertelenek vagy fél-asgardiak. A végeredmény akkor is kevesebb, és ehhez vegyük hozzá, hogy a rajongóknak már alapból nagy engedményt kell tenniük azért, hogy a változtatást befogadják.

És egyáltalán, hamár háttér, a Bosszúállók egyediségét nem az adta, hogy olyan karakterek fognak össze, akiket önálló alkotásokban mutattak be? Még Fekete Özveggyel és Sólyomszemmel is találkozhattunk korábban, mégha az utóbbi nem is kapott többet cameónál - de ő volt a legkevésbé fontos karakter a nagy összejövetelben is. Hogy fogják felvezetni Pietróékat? Pont a kidolgozott háttér volt a Marvel-filmek ütőkártyája, de ezt a két testvérrel sutba dobják...

...Ami viszont az X-ment illeti, joggal merül fel a kérdés, hogy miért most? 13 éve náluk vannak a Marvel mutánsainak jogai, bármikor bedobhatták volna őket. Talán már azonnal, az első filmben, de ha ott nem... a harmadik rész Callistóját egy olyan színésznő alakította, aki simán lehetett volna Skarlát Boszorkány, olyan képességgel, ami Higanyszálé. Miért nem akkor?

Jó, a korrektség végett, Higanyszál már cameózott név nélkül a kizárólag Loganre koncentráló negyedik részben, de azt igazság szerint mindenki jó okkal akarja elfelejteni. És állítólag Singer Az elsőkbe is bele akarta tenni Pietrót, csak nem fért bele... de korábban a saját twitter-falára rakott ki egy képet a készülő film összes fontos szereplőjéről, és Higanyszálnak nyoma sem volt rajta. Csillám, Bishop, Hadiösvény/Viharmadár voltak az új arcok, meg Peter Dinkleage meg nem nevezett karaktere. Később bekerült a képbe Adan Canto, mint egy pirokineta mutáns, aki talán Naptűz lesz. Higanyszálról továbbra sem volt semmi. És valljuk be, lesznek elegen már ebben ebben a filmben, mi szükség van egy újabb arcra? Hiszen így nem sok idő lesz bemutatni a kapcsolatát Magnetóval... márha bemutatják egyáltalán.

Egyetlen egy valódi okot látok bele, az pedig az, hogy a két stúdió kesztyűpárbajt vív egymással, nem is annyira a színfalak mögött. Márpedig nekik aztán elég nagy beleszólásuk van a produkciókba, a rendező meg sokszor nem tehet egyebet, mint rábólint, vagy kreatív különbségekre hivatkozva távozik. A Marvelnak igazán nincs jó mentsége rá, hogy ezt a két karaktert lecsapja a Fox kezéről. A Foxnak igazán nincs jó mentsége rá, hogy most akarja minden áron nyomatni Higanyszálat, ha eddig nem tette.

Persze a két stúdió közül az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. A Bosszúállók bevétele miatt most ugyan a Marvel a szent tehén, de rekordok ide vagy oda, ez a stúdió az, aki olyan könnyen lecseréli a színészeit, mint a sicc, csakhogy ne kelljen többet fizetniük. Elég gondolni Terrence Howardra, az első James Rhodesra, akit azért menesztettek, mert hogy nagyobb fizetéssel vették fel, amit a Marvel később megbánt. Megkaptuk helyette Don Cheadle-t, akivel nincs gondom, de olyan szinten különbözik Howardtól, hogy az hihetetlen. Persze Edward Norton helyére is Mark Ruffalo került, miután az előbbi több beleszólást szeretett volna a második Hulk filmbe - és a kivágott jeleneteket látva, neki volt igaza. Szerencse, hogy Ruffalo zseniálisat alakított... viszont most hasonló hírek merültek fel Chris Hemsworth és Scarlett Johansson kapcsán. Az előbbit megszoktam, az utóbbit viszont teljes szívemből sajnálnám.

Másrészt a Fox volt az, aki az első X-men film büdzséjéből a negyedét zárolta, mert attól félt, hogy bukás lesz. Aki agyba-főbe nyomatta a harmadik részt, csakhogy beintsen a távozó Singernek. Aki az őrületbe kergette a negyedik rész rendezőjét. Ez nem igaz az egész gárdára, pl. Lauren Shuler Donner férje, Richard Donner igyekezett békíteni a feleket az ominózus negyedik rész forgatása alatt. De attól még ő sem szent, akárcsak a Marvel.

Ami pedig a mérföldköveket illeti, X-men nélkül Bosszúállók sem lenne, bármennyire is epikusabb az utóbbi. Sőt, talán Marvel sem lenne, mert a kiadót a csődtől mégis csak az mentette meg, hogy eladta a karakterei megfilmesítési jogait különböző stúdióknak, ahogy a filmek által biztosított új olvasókkal is nyert. Lehet berzenkedni, hogy őt illetik meg a jogok, és a Fox milyen kicsinyes, de ez benne volt a pakliban. Emellett nemrég kapták vissza pont a Foxtól a Fenegyerek jogait, másrészt meg ami a Marvel filmek sikerességét illeti... nézzük meg azokat, amelyekben nincs benne Vasember/Robert Downey Jr. Átlagban úgy teljesítenek, mint az X-men filmek, például az Amerika Kapitány annyit hozott be, mint az X-men: Az elsők.

Felesleges hát elkötelezni magunkat bármelyik fél mellett is, mert külön úgysem nyerhetünk. Olyan lenne, mint ha két gazda ketté vágna egy disznót, ami aztán nem áll meg egyik karámban sem. Együtt viszont mindenki nyerhetne, más kérdés, hogy egy X-men vs. Bosszúállók elég merész ötlet lenne, de pár éve még a Bosszúállók is az volt. Kár, hogy a legutóbbi jelek nem erre utalnak. De igazából egy baráti kézfogásban is kiegyeznék. Egyelőre csak azt látom, hogy mindkét franchise-ba megkapjuk kétszer ugyanazt, tisztességes háttér nélkül, csakhogy a két stúdió megmutassa egymásnak, a nézők pedig másodlagosak. Ne legyen igazam. Még lehet ebből hídégetés helyett hídépítés is.

De a helyzet az, hogy nem tudunk semmit. és ez a legfrusztrálóbb az egészben. Mert persze, hogy az információmorzsákból nem tudhatunk meg mindent. De a szerepük az, hogy lelkesítsenek, nem pedig, hogy értetlenséget hagyjanak maguk után. Bizalmat, és nem bizonytalanságot kellene okozniuk. Egyelőre ez nem jött össze, de kíváncsian várom, mit hoz a jövő.

2013. május 7., kedd

China Miéville és a szuperhősök


Avagy megjelent legújabb ismertetőm az SFmagon, ezúttal az angol SFF irodalom fenegyerekének DC hőseivel való találkozásáról.

2013. május 6., hétfő

Anyák napja...


...Ugyan tegnap volt, de attól ez még elfér itt. Mások is így voltak vele? :)

2013. április 30., kedd

Csoportinterjú China Miéville-lel


Interjút készítettünk China Miéville-lel az SFmagra. Az én két kérdésem persze a képregényes meg az utána következő volt.

2013. április 26., péntek

Eljövendő filmek

Nemrégiben körbekérdeztek különböző SFF írókat, melyik SFF filmeket várják, és melyeket kerülik el messziről. Ennek kapcsán eszembe jutott, hogy talán nekem sem ártana rendszereznem a gondolataimat a közelgő filmek terén. Ezek közül ugyan akad olyan - Vasember 3 - ami már megérkezett, ám én őkelmével úgyis csak otthon fogok találkozni, itt Dániában ugyanis egy mozijegy árán már Blue-rayt vehetnék. Szóval, lássuk csak!

Vasember 3: az első két részt kedveltem, és bár azóta történt egy rendezőváltás, a harmadik részre is tervezek jegyet váltani. Miért is? Nos, mert Robert Downey Jr. olyan szinten magáévá tette Tony Stark figuráját, hogy az évtized telitalálata - legalábbis szuperhősi műfajban - volt felkérni erre a szerepre. Emellett olyan szinten működik a párosuk Gwyneth Paltrow-val, amire képregényfilmekből most hirtelen nem is tudok példát felhozni. Emellett kíváncsi vagyok Ben Kingsley Mandarinjára is. Könnyed, humoros jól összerakott szórakoztató film, ami nem nézi hülyének a közönséget - ennyit várok a harmadik résztől, se többet, se kevesebbet.


Acélember: tényleg, egy laikus hogy nem fogja összekeverni a kettőt? "Kérnék jegyet az Acélemberre!" "Azt csak jövő hónapban vetítjük!" "Há' ne szórakozzon mán, há' ott van a plakáton!" "Az a Vasember." "És? Most ötvözték őket, vagy mi van?"

Félretéve minden komolytalanságot, leginkább azért érdekel ez a film, mert nem Donner változatát veszi alapul, hanem - remélhetőleg - valami újat mutat. Örülök, hogy állítólag kriptonitnak nyoma sem lesz a filmben, örülök, hogy láthatok olyan karaktereket, mint Hamilton professzor, tetszik, hogy Luthort későbbre tartogatják, és mindentől függetlenül, mégis csak Superman. Naná hogy érdekel, mit hoznak ki belőle.


Star Trek: Sötétségben: egyszerűen ijesztő, hogy mennyire hidegen hagy a film. Hozzátartozik, alapból nem vagyok nagy Űrszekerek rajongó, de persze ettől még érdekelhetne, elvégre az újra első részét is megnéztem moziban barátokkal. Azonban ez mégse hoz lázba. Talán azért, mert valahogy nem fogott meg a főgonosz karaktere. Az eddigi előzetesek alapján nem tűnt többnek egy mezei megszállottnál, aki azért pusztít, hogy megmutassa. Jó, persze Benedict Cumberbatch játssza, és Zachary Quintót és Simon Pegget is kedvelem, de azt hiszem, ezt kihagyom.


És hamár itt tartunk, ugyanígy hidegen hagynak a készülő Csillagok háborúja folytatások. Pedig anno lelkes rajongó voltam, szívesen megnézem a régi trilógiát újra meg újra, és nem egy folytatást olvastam kissráckoromban, ezek közül a Thrawn-trilógia volt az egyik kedvencem. Akkor miért is nem érdekel? Nem tudom.

Talán, mert nem most kellett volna folytatni a szériát, hanem az előzmények helyett. Talán mert a folytatások világa, a rengeteg képregénnyel és regénnyel mindig kicsit képlékenyebb volt, lehetett választani, mit fogadunk el belőlük, mit nem. Talán mert ettől függetlenül szinte mindegyik kicsit még komorabb volt, mint az eredeti trilógia, aminek az ellenkezőjét tapasztaltuk az előzményekben, ami ironikus, tekintve, hogy ott közeledünk egy fasiszta diktatúra megvalósulásához, a folytatásokban meg elméletileg lábalunk ki belőle. Talán mert a CGI-ben baltával animált arcú taknyos Anakin és Obi-Wan méla undorral tölt el.

Lehet, hogy az előzmények a ludasok. De az is lehet, hogy úgy érzem, ennél a kérdésben tényleg nagyon biztosra mennek. Egyrészt amikor J. J. Abramst alkalmazták, akkor mindenki szinte egy vállrándítással intézte el, hogy végül is magától értetődik, mert sokkal inkább illik erre a szerepre, mint például Matthew Vaughn. Pedig Vaughnban szimpatikus, hogy ő azért mer a saját útjain járni, a Csillagpor például az egyetlen valamirevaló egyrészes fantasy film a kétezres évekből, a Ha/Vert nem sokan vállalták volna be, és az X-men: Az elsőkön is elmerte keverni a korábbi részek hangulatát James Bondéval, ráadásul állandó forgatókönyvírója, Jane Goldman tehetséges. Semmi gondom amúgy Abramsszel, a Super 8-at kifejezetten kedvelem tőle például, de valahogy nem érzem azt, hogy valami újat fogok kapni. Emellett a karakterfilmeknek nem igazán látom létjogosultságát, szemben például a Bosszúállókkal, akiknek a főbb karaktereik mégis csak eltartanak havi címeket. Másrészt meg Han Solón és Boba Fetten van olyan karakter, aki elvinne a hátán egy filmet?


A nyár további szórakoztató filmjei közül kispadon ülnek a következők: Farkas (puristáknak Wolverine vagy Rozsomák), Ha/Ver 2, és R.I.P.D. - Szellemzsaruk. A Wolverine-ben tetszik az ötlet, hogy megfosztják a halhatatlanságától, ebben rengeteg lehetőség van, de félek, hogy ez elsősorban azért van, ne kelljen Vörös Omega-féle ellenfelekre költeni, hétköznapi emberek is elegendő ellenfelek legyenek (bár ha elnézem, milyen lett a korábbi film szuperkatona-ellenfele, mindjárt nem is sajnálom Vörös Omegát). Az előzetesben emellett voltak ötletes akciójelenetek, ugyanakkor Vipera maga mégsem szimpatikus. A Ha/Ver 2 jópofának tűnik, és van benne Jim Carey meg Donald Faison, tetszik Hit-Girl akciózása, mégsem tudom, mi újat tud elmondani, amit nem mondtak már el az elsővel. Az R.I.P.D.-ről meg üvölt, hogy Men in Black klón - viszont kifejezetten tetszik, hogy üvölti. Egyébként nincs is semmi gond ezzel, kismillió szuperhősös, sötét jövős, kiválasztott csodagyerekes film mellett elfér egy ilyen is. Annyi gondom van így elsőre vele, hogy hamár Men in Black, Will Smith szimpatikusabb, mint Ryan Reynolds. Viszont Jeff Bridges szemmel láthatólag jól érzi magát a szerepben, ha szinkronizálják, dobják mellé Sörös Sándort és hadd szóljon!


Hamár Will Smith, A Föld után kifejezetten hidegen hagy. Alapból nem kedvelem a családi vállalkozásokat, ráadásul M. Night Shyamalan neve akkor is visszatartó erő, ha mára már még csak lefitymálni sem menő szegényt. A Feledés már inkább a látványvilága miatt, de egyrészt annyira nem lelkesedett senki érte, másrészt mire hazajutok, már úgysem játsszák... majd videón. Az Elízium érdekel Neil Blomkamp miatt, bár most úgy tűnik, jóval kevesebb Sharlto Copley-t kapunk. A Pacific Rim - magyar kereszteltségben Tűzgyűrű - kifejezetten jópofának tűnik, Del Toro lelkesedése pedig mindig megvesz kilóra. A Végjáték ezzel szemben inkább a színészek miatt érdekel.


A Hobbit következő két része viszont mindenképpen kötelező darab. Márcsak azért is, mert annyira nem vagyunk ám ellátva fantasy filmek terén. Bocsánat, nem vagyunk ellátva olyan fantasy filmekkel, ami: a) nem egy junior fantasy b) nem gyerekkorunk egyik meséje (többnyire Grimm) előkapva, egy kicsit darkosítva, aztán hadd szóljon! Jó, ezek közül az Óriásölőt mindenképpen pótolni fogom, a többi annyira nem hoz lázba. Hamár megszóltam a junior kategóriát, Percy Jackson második része okénak tűnik, de szerintem megvárom azt is videóra. Fantasy terén pedig lenne miből válogatni, minden esetre kósza hírek terjengenek, hogy ez változni fog, ha nem is a közeli jövőben.


Rajzfilmek terén rögtön adott egy előzmény és egy folytatás: a Szörny Egyetem és a Gru 2. Mindkettő eredetijét kimondottan bájosnak és jópofának tartom, meglátjuk, mi újat tudnak felmutatni. A Croodékat viszont amikor tudom, pótlom, már csak azért is, mert Chris Sanders rendezte.


Mi maradt még? Nos, záruljon be a kör, ha képregényfilmekkel kezdtem, akkor zárjam is képregényfilmekkel. A Thor 2 sem hoz lázba, de azért kicsit jobban, mint a Star Trek - így elsőre az első rész és a Csillagkapu keverékének tűnik. Az Amerika Kapitány - A tél katonája két fokkal jobban; jobban bejött az első rész, ráadásul kapunk Fekete Özvegyet és Sólymot, azaz hosszú idő óta végre egy olyan fekete szuperhőst, aki eredetileg is az volt.


Emellett a Csillagok háborújával és az Űrszekerekkel szemben a Guardians of the Galaxy sokkal inkább érdekel. Nem azért, mert Marvel film. Inkább azért, mert tudom róla, hogy kicsit amolyan Csillagok háborúja utóérzet, és inkább nézek egy bevállaltan Csillagok háborúja utóérzetet, mint egy Csillagok háborúját, ami jobb esetben utóérzet, rossz esetben mégcsak az se. Mielőtt kitérnék a Bosszúállók második részére, meg kell említenem, hogy bár Hangya a képregényben sosem volt kimondottan szimpatikus, a nemrég bemutatott felvételben jópofán használja a képességét.

Maradt a két nagyágyú, a Bosszúállók 2 és az X-men: Az eljövendő múlt napjai. Mindkettőre kimondottan kíváncsi vagyok, mert ez az a két film, ahol egész franchise-ok fonódnak össze, kezdjük az előbbivel, mert az úgyis korábban jön.


Az X-men: Az eljövendő múlt napjaiban viszontláthatunk ismert arcokat, és találkozhatunk újakkal. Érdekes, hogy bár zömében a régi gárda tér vissza, Singer olyan színészeket is visszahívott, akik Rattnernél és Vaughnál kerültek bele a sorozatba, ami szép gesztus, akkor is, ha nem ők vannak túlsúlyban. Másrészt, valamiért az első Wolverine filmből egyetlen új arccal sem találkozhatunk... valamiért. Egyedül Gambitet sajnálom. Az újak között találkozhatunk Csillámmal, Bishoppal és Hadiösvénnyel, illetve talán Napfolttal vagy Naptűzzel, így - bár a film két idősíkja a hetvenes és kétezer-tízes évek -, valahogy a többiekkel együtt a mutánsgárda engem a kilencvenes évek felállására emlékeztet (amibe Gambit megint csak illene, de ez van, az első Wolverine film nagyon sok problémát vet fel, ráadásul nem is volt olyan jó). Emellett kapunk Őröket, melyeket Peter Dinkleage karaktere talál fel.

Korai találkozásokba bocsátkoznunk, viszont, mint azt már pedzegettem, jó eséllyel Logan fog visszautazni a múltba. Valószínűleg egyébként Csillám segítségével, aki az eredeti képregényben csak térben tud teleportálni személyeket, de ezt idővel kiegészíteni nem lenne nagy csúsztatás. Azt se tudjuk, hogy egyedül megy hősünk (bár erre jó esély van), vagy mennek vele/követik őt. Ha igen, akkor van potenciál abban, hogy a három fiatal menjen (Vadóc, Jégember, Kitty Pryde), ez az elv már a második részben is bevált. Ez esetben viszont az új mutánsok maradéka a fiatal Magneto táborát fogja gyarapítani, ugyanis egyébként elég nagy lenne a túlerő jó oldalról - az meg adná magát, hogy Xavierék azért nem tudták megakadályozni a Testvériséget, mert voltak összesen Bestiával sok ellen (Vészmadár azért hiányzik... ő is, bár már így is sokan vannak). Bishop az, akit nem tudok hova tenni, két okból: egyrészt a képességét már megkaptuk Az elsők Shawjában, másrészt pedig eredetileg ő a jelenbeli X-ekhez képest jött a jövőből. Az is kérdés, hol fog állni - eredetileg ő egy fanatikus volt az X-ek oldalán, az utóbbi időben... nem annyira.

Kíváncsi leszek az Őrökre, és szerintem borítékolható, hogy Michael Bay Singert is ki fogja osztani, amiért óriásrobotokat mert filmvászonra rakni... apropó, idáig nem is tudatosult bennem, hogy lesz Transformers 4... ez maradjon is így!


Ami a Bosszúállók második részét illeti, kíváncsi vagyok, hogy emelik a tétet. Bárha igaz az, amit Whedon mondott, nem emelik, csak személyesebbé teszik. A nagy szuperhősi összeröffenésekre két bejáratott sablon létezik: az egyik az idegen invázió, amikor hőseinknek össze kell fogniuk, hogy elkenjék az ufók száját, a másik a gonoszok szövetsége. Általában ez a sorrend jellemző, bár akadnak kivételek. De a helyzet az, hogy a Bosszúállók második része egy csomó olyan filmen alapul, amit még be sem mutattak. Még csak találgatni sem lehet...

...Kivéve azon a téren, amit Whedon éppen tegnap említett meg, nevezetesen, hogy egy testvérpárost is szeretne a második részbe rakni. A Bosszúállók gárdájában meg össz-vissz egy nevezetes testvérpáros akad, Higanyszál és Skarlát Boszorkány...

...akik Magneto gyerekei...

...és itt eljutottunk egy olyan ponthoz, ami egyelőre nem több a képregényrajongók álmánál, ami egy válasz lehetne arra, hogy a legközelebbi Bosszúállók és X-men film után hova emeljük tovább a téteket epikusság terén. Ez pedig az, hogy összeeresztjük őket. Erre egyelőre van is egy 10% esély, ami mindazonáltal növekedni látszik, mert egyrészt az egyik franchise joga a Disney-nél, a másik a Foxnál van, és ahhoz, hogy ez létrejöhessen, össze kell dolgozniuk. A másik, hogy hangulatát és világát tekintve a két franchise-világ annyira eltér egymástól és annyira nem illik össze, hogy még filmvilágon belül is párhuzamos dimenziókkal kellene kimagyarázni (ami úgy látszik, egyik franchise-tól sem áll távol). Ennél kicsit könnyebb megváltoztatni a két Bosszúálló eredetét szuperkatonákra vagy fél-asgardiakra... inkább az előbbire, azt az Újvilágban is pedzegették.

Mindegy, ez már eléggé a jövő zenéje. Minden esetre nem sokkal nagyobb hülyeség, mint az Igazság Liga film, amit ugyan megpedzegetnek olykor-olykor, de eddig még egy tisztességes Villám és egy Csodanő filmre sem futotta, és sokan így vélekednek Zöld Lámpás kapcsán is. Ennek ellenére ugyan előfordulhat, hogy az új ezredforduló előtt mégis csak találkozhatunk velük filmvásznon, de nagy reményeket nem fűznék. (De egy évtizede ugyanez volt a véleményem a Bosszúállókról is.)

Marvel vs. DC-re viszont senki ne számítson ebben az életében. Elég nagy kockaságra vall már csupán felvetni is. (Hát igen.)

A távoli jövő képregényfilmjeiről még annyit, hogy az új Pókembert sem várom különösen, ezzel szemben a nem limonádé Fantasztikus Négyesre kíváncsi vagyok, egy jó Hulkra pedig kíváncsi lennék, de arra akkora esély van, mint az Igazság Liga filmre. Vagy mint a Sötét Igazság Liga filmre, ami John Constantine, Swamp-Thing, Zatanna és társai körül forogna, és ami Del Toro álomprojektre lenne... de előbb forgassa le a Hellboy 3-at.

És Ti? Mit vártok a zsánerfilmek közül?