Kezd már egy kicsit elegem lenni abból, hogy sokan úgy érzik, bármit megengedhetnek maguknak, szólásszabadságra hivatkozva - vagy anélkül - beszólhatnak bárkinek, aztán amikor ezért visszaszólnak nekik, rögtön vérig vannak sértve és kikérik maguknak.
Pedig nem az a kemény, aki adja, hanem aki képes állni is, csak ezt sokan elfelejtik. Most direkt nem hozok konkrét példát, mert az utóbbi időben elég általánossá vált a jelenség és nem is akarom, hogy felekezeti hovatartozás vigye el, mert a hozzáállás dühít, nem az adott hitvallás.
Itt most mondhatnám azt, hogy számtalan olyan barátom van, akivel homlokegyenest különböző nézeteket vallunk, mégis képesek vagyunk tiszteletben tartani egymás véleményét, és nem rögtön rosszindulatot feltételezni a másikról. Ezt hívják felnőtt hozzáállásnak.
Kár, hogy sajnos a közéletben ez egyre inkább háttérbe szorul, és ennek köszönhetően kezd máshol is kiveszni. Sokszor egy sereg nagypofájú puhányt látok, aki összetéveszti a szezont a fazonnal, és azt hiszi, attól lesz bátor, ha megmondja a frankót, kiosztva másokat, csak azok a következmények, azokat nem akarja vállalni.
Nem szeretek nagyon bibliai idézetekkel dobálózni, de erre mondják, "ne ítélj, hogy ne ítéltess!" Vagy hamár ítélsz, akkor készülj fel rá, hogy téged is elítélhetnek.
Csak a felelősség helyét retorikában mintha átvette volna a Nagy Igazság, ami mögé elbújhatunk, aminek köszönhetően pálcát törhetünk mások feje felett, és már attól kiakadunk, ha valaki megpedzegeti, hogy nem nekünk van igazunk.
"Én egy nagyon jó ember vagyok, teccik érteni. Mindenki, aki jó ember, és nem rosszindulatú, az alapból tudja ezt rólam. Hjaj, ez is azt bizonyítja, hogy ha én kiosztok valakit, hát, azzal már nagy gond van, az maga a Sátán, és minden jó ember tisztában van vele, hogy ez így van, és mellém áll. Nem nekem kell bizonyítanom, mindenki másnak kell bizonyítania nekem. Még a gondolat is felháborít, hogy valaki azt hiszi, nem így van!"
Ez nem így működik. Ez a hozzáállás nem vezet sehova. Éretlen, suttyó, gerinctelen. Mégis, a csapból is ez folyik.
Persze, ettől még lehetnék visszafogott. Csak arra kellett rádöbbennem, hogy teljesen felesleges az ilyen esetekben. Azért, mert ezen emberkék már a "nem veled van bajom, de erre a témára érzékeny vagyok" finomítással sem tudnak mit kezdeni. Elvégre ők még véletlenül sem lehetnek sértők, más viszont mindenképpen. Aki intelligens, az tisztában van ezzel. Nem, még véletlenül sem fordulhat elő, hogy máshogy kellett volna fogalmazniuk, őket csak rosszindulatból lehet félreérteni.
És ezzel ott a gond, hogy nem csak azzal nem tudnak mit kezdeni, ha szembe kerülünk velük, hanem azzal sem, ha mellettük vagyunk. Mert akkor még véletlen sem azért tettük, mert engedtünk, mert vettünk egy mély levegőt, nem. Egyszerűen csak beláttuk, hogy nekik van, nekik volt igazuk, lám, mi lett volna, ha ezzel kezdjük, és nem vagyunk olyan hülyék. "Nektek megtiszteltetés velem együtt lennetek, nem fordítva!"
Tévedés ne essék, mindnyájunknak megvan az, amire érzékenyek vagyunk. Amit nehezen tolerálunk. De akadnak olyanok, akik olyan szinten intoleránsak, hogy nem is tudják értékelni a feléjük tanúsított toleranciát. Mert ők szépek és jók, semmi olyan nincs bennük, amit egy jó embernek tolerálnia kellene rajtuk.
Ez elfogadható hozzáállás kamaszkorban. Aztán illik kinőni. Mégis, felnőtt és olyan pozícióban levő embereken látom, akik nem engedhetnék meg maguknak. Nemcsak tolerálttá vált ez a hozzáállás, de egyenesen követendővé, napi szinten találkozom vele, szinte mindenhonnan. Aztán meg ha pofára esünk e hozzáállással, majd magunk helyett hibáztatunk másokat. Akár igyekezhetünk igazolni is magunkat, hogy a másik az milyen.
Még egyszer, ezer helyen látom, és nincs kedvem ezerszer elismételni, de egyszer már ki kellett írnom magamból. Egyszer, többször nem fogom. Csak rábökök erre a bejegyzésre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése